Magyarországon megy keresztül a világ leghosszabb buszútja

Szloboda Csaba
Közel három hónapig tart az utazás, de persze nem a buszon fognak aludni a turisták, hanem változatos szállásokon, üdülőhelyeken.

Tavaly már meghirdette az indiai Adventures Overland  az idénre szóló, világ leghosszabb buszozásának kikiáltott útját, azonban a Delhi-London viszonylatban több olyan ország is lenne ahová jelenleg nem léphettek volna be az utasok – írja a Roadster.hu

Nem keseredtek el a szervezők, átszabták az útvonalat, és így a kiindulóállomás már Isztambul lesz. Innen Görögországon keresztül az első megállóhely Szófia, majd egyebek között Budapest, Prága, Varsó, Zágráb, Ljubljana is érintett lesz az utazás során. A teljes távolságot 56 nap alatt gyűrik le, és 22 országot érintenek majd. 

Budapest Szent Patrik napján
Fotó: Getty Images

Az éjszakákat a turisták különböző szállásokon töltik, a napi szintű programok során pedig városnézéseken és más érdekes tevékenységekben vehetnek részt. Egy kis kerülővel még az északi fényt is megcsodálhatják Finnországban, ami augusztustól már láthatóvá válik arrafelé. 

A csomag mintegy 2 millió rúpiába fog kerülni, amely megközelítőleg 8 és félmillió forintot tesz ki. Hasonlóan hosszú útvonalak léteznek London és Marokkó között, de az csak vonaton.