A poggyász mérete mellett a színe is fontos szempont. Olyannyira, hogy Ryanair fel is hívta a figyelmet arra, milyen csomagokkal érdemes utazni – írja a Hamuesgyemant.hu.
Sokan automatikusan fekete, sötétkék vagy szürke poggyászt választanak, mert ezek klasszikusnak számítanak, de a csomagszállító szalagon egymás után érkező hasonló táskák, bőröndök miatt nehezebb felismerni a sajátot, és nagyobb az esély arra is, hogy valaki tévedésből elvigye.

A Ryanair ezért azt javasolja, hogy az utasok inkább válasszanak élénkebb színű bőröndöt, vagy tegyenek a meglévőre jól látható jelzést, például színes pántot, egyedi címkét vagy feltűnő szalagot, valamint tüntessék fel rajta az elérhetőségüket, hogy elvesztés esetén könnyebben visszakerülhessen.
A légitársaság tapasztalatai szerint a poggyászokkal kapcsolatos félreértések a legforgalmasabb időszakokban, nyári vakációk és ünnepi szezonok idején fordulnak elő a leggyakrabban. Ilyenkor nem ritka, hogy naponta több tízezer csomagot kell kezelni, ami növeli az esélyét annak, hogy valaki összetéveszti a saját bőröndjét máséval.
Szakértők szerint a praktikus kiegészítők mellett az is sokat segíthet, ha a poggyász belsejében is elhelyezünk egy névvel és telefonszámmal ellátott kártyát. Így, ha a külső jelölés eltűnik vagy megsérül, akkor is nagyobb eséllyel kerül vissza a csomag a tulajdonosához.

