Káosz a reptereken: félig üresen indulnak a gépek az új uniós határellenőrzés miatt
A légitársaságok és repülőterek az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent kérik, hogy a nyári csúcsszezon idejére függesszék fel az új biometrikus határellenőrzési rendszert. A szektorból érkező beszámolók szerint megtörtént, amitől az év elején tartottak, a reptéri helyzet több helyszínen is kritikussá vált: az utasok pedig akár öt órát is várhatnak a beléptetésnél, miközben egyes járatok félig üresen indulnak el – számolt be a Guardian.
Kritikus ponthoz érkeztünk a légitársaságok szerint
Az iparági szervezetek – köztük az ACI Europe, az Airlines for Europe és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) – közös levelükben úgy fogalmaztak: „Kritikus ponthoz érkeztünk.” Mint írták, az utasok már most is
hosszú időn keresztül várakoznak a terminálokon kívül és a fedetlen területeken, mivel a határellenőrzési kapacitások nem képesek elég gyorsan feldolgozni az érkezőket.
A szervezetek szerint a probléma nemcsak az utasélményt rontja, hanem a teljes menetrendet is felborítja. Előfordul, hogy a beszállás lezárásakor még mindig a határellenőrzésnél várakoznak utasok, miközben más járatok késve tudnak felszállni a torlódások miatt.
A légitársaságok arra is figyelmeztettek, hogy a helyzet üzleti szempontból is egyre súlyosabb.
A légitársaságok félig üres gépekkel szembesülnek a beszállás lezárásakor, miközben az utasok a határellenőrzési sorokban ragadnak
– áll a levélben.

Több népszerű úti célon már felfüggesztették az új ellenőrzési rendszert
A probléma hátterében az új uniós belépési rendszer áll, amely előírja, hogy az EU-n kívüli utasok ujjlenyomatot és arcképet regisztráljanak az érkezési repülőtereken. A bevezetés azonban több országban fennakadásokat okozott, és egyes helyeken már ideiglenes könnyítéseket is alkalmaztak.
Görögország például szeptemberig felfüggesztette a brit utasokra vonatkozó biometrikus ellenőrzéseket a nyári torlódások elkerülése érdekében, míg májusban a francia hatóságok is ideiglenesen szüneteltették az extra ellenőrzéseket a Dover környéki forgalomban. Rómában pedig a repülőtéri vezetés jelezte, hogy a rendszer felfüggesztése is szükségessé válhat a nyári összeomlás elkerülésére.
A nyár második felére még rosszabb lehet a helyzet
Az iparág szerint a helyzet várhatóan tovább romlik, mivel az európai repülőterek júliusban és augusztusban mintegy 40 millióval több utast kezelnek, mint az előző két hónapban. „A Bizottságnak és a tagállamoknak fel kell mérniük a jelenlegi helyzetet és azt, hogy mire számíthat az ágazat a következő hetekben” – figyelmeztettek a szervezetek.
A szakmai szervezetek szerint a rendszer ideiglenes felfüggesztésére addig lenne szükség, amíg nem áll rendelkezésre elegendő személyzet, és az automatizált ellenőrző rendszerek nem működnek megbízhatóan.
Mi az a biometrikus határellenőrzés?
A biometrikus határellenőrzés olyan beléptetési rendszer, amely az utazók egyedi biológiai azonosítóit – például ujjlenyomatot és arcképet – használja a személyazonosság ellenőrzésére. A hagyományos útlevél-ellenőrzést kiegészítve vagy részben kiváltva gyorsabb és biztonságosabb határátlépést tesz lehetővé, legalábbis elméletben.
Az Európai Unióban az új, kiterjesztett biometrikus beléptetési rendszer fokozatos bevezetése 2025 októberében indult el. A rendszer célja, hogy egységesítse és digitalizálja a külső határok ellenőrzését, különösen a nem EU-s állampolgárok esetében.
A gyakorlatban az első belépéskor az utazóknak regisztrálniuk kell az ujjlenyomatukat és arcképüket, amelyeket később a határátlépéseknél automatikusan ellenőriz a rendszer. Elvileg ez gyorsabb áthaladást eredményezhet a visszatérő utazóknak, ha a technikai infrastruktúra megfelelően működik.
A bevezetés azonban több tagállamban kapacitásproblémákba ütközött, mivel a repülőterek nem mindenhol tudták gyorsan kiépíteni az automata ellenőrző pontokat. Emiatt egyes helyeken hosszú várakozási idők és torlódások alakultak ki, különösen a nyári csúcsidőszakban.

