Rendkívüli esemény a Balatonon augusztus 20-án, este 22 órakor - páratlan akcióra készül két város
A Strand Fesztivál szervezői által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a két, egymással szemközti tóparti város vezetői és a fesztivál szervezői egyeztettek programjaik összehangolásáról. Ennek értelmében szerdán 22 órakor a balatonfüredi Tagore sétány előtti vízfelületen nagyjából negyed órán át rakéták és színes fények borítják majd az eget. Ez már a szemközti Zamárdiban is látható lesz, ahol a Strand Fesztivál nyitónapján, a Geszti Sixty show és a Purple Disco Machine koncertje után, Paul Kalkbrenner fellépése előtt, a balatonfüredi programot követően azonnal elindul a “Balaton legnagyobb tűzijátékaként” beharangozott parádé.
Hozzátették: a tihanyi településvezetéssel egyeztetve a tűzijáték után a Tihanyi Apátság északi falán épületfestést láthat a közönség. Az idei augusztus 20-i ünnepségek egyik legkülönlegesebb látványosságát a híres Bordos ArtWorks stúdió készíti. A monumentális fényfestés a magyar történelem nagy pillanatait és Tihany közel ezer éves múltját mutatja be látványos, modern vizuális eszközökkel, a kezdetektől napjainkig. A vetítést több alkalommal is megtekinthetik az érdeklődők augusztus 20-án, a legjobb nézőpontot pedig a festői szépségű Pisky sétány biztosítja. A helyszínt választók nemcsak a különleges fényfestésben gyönyörködhetnek. Az este folyamán a Pro Musica Fúvósötös klasszikus zenei koncertje ad méltó keretet az ünnepi megemlékezésnek, majd a nézők páratlan panorámából élvezhetik a környékbeli tűzijátékokat is, melyek az ünnep zárásaként világítják be a Balaton északi partját – írta az MTI.
Startol a Strand Fesztivál
A szerdán startoló Strand Fesztiválon a szervezők tájékoztatása szerint fellép mások mellett Dzsúdló, Desh, Beton.Hofi, Majka, a Bagossy Brothers Company és a Halott Pénz is.
A fesztiválon a cirkusz világát idézve Vincze Tünde és artistái minden este a nagyszínpad előtti közönség fölött légtornász attrakciót mutatnak be. Az egyedi show zenei alapját Hundred Sins erre az alkalomra készítette.
Lesz óriás csúszda is, amely egy 26 méter magas toronyból indul, ahonnan egy 200 méter hosszú drótkötélpályán, a nagyszínpad közönségének feje felett csúszhatnak végig a bátor jelentkezők.
A fesztiválozók a Balatoni Kör segítségével kipróbálhatják az év legjobb strandételeit, péntek délelőtt pedig családi futóversenyt rendeznek, hogy fogyatékossággal élő és ép futók közösen élhessék át a mozgás örömét egy biztonságos, befogadó környezetben.

A Strand Fesztiválon a nagyszínpad környékén a koncertek között kiss cam pásztázza majd a várakozó tömeget, így a szerelmesek akarva-akaratlanul viszontláthatják magukat a kivetítőkön – jelezték.
A fesztiválon kialakított Strand City utcáit és tereit elhunyt művészekről nevezik el, emléket állítva Fábián Julinak, Somló Tamásnak, Siklósi Örsnek, Dj Palotainak, Hó Mártonnak, Bódi László “Cipőnek”, valamint Cseh Tamásnak is.

