Baku: az új Dubaj a Kaszpi-tenger partján

Nem kell Dubajig utaznunk, ha érezni akarjuk a mértéktelen luxus és fényűzés varázsát. Egy feltörekvő város, Baku is nagyszerű célpont.
Február végén tartották az Utazás kiállítás alatt a Járatlan Utakon Fesztivált, ahol extrém utazók élményeket, tanácsokat és tapasztalatokat osztottak meg. A világjáró újságíró, az ÁlomUtazó bloggere, L. Kelemen Gábor az elmúlt 4 évtized alatt 111 országban járt, ahol nem volt háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket bevallása szerint inkább elkerüli. Egyik ilyen nagyszerű úti célja az azerbajdzsáni Baku volt, erről tartott előadást a fesztiválon. 

Dubajt másolják

Baku Azerbajdzsán fővárosa és egyben legnagyobb városa, Budapestről közvetlen járat is indul oda. Fontos kulturális, közlekedési, kereskedelmi központ, és egyre népszerűbb a turisták körében is. Itt a szállodák egymás után épülnek, Dubaj példájára szeretnék, hogy a turizmus legyen a fő bevételi forrásuk az olaj mellett, és ha elfogy a föld kincse, akkor legyen annyi turista, hogy megéljenek belőle.
Fantasztikus luxusország, nem túlzás, hogy ez az új Dubaj a Kaszpi-tenger partján. Ez egy posztszovjet köztársaság, azért lett ilyen gazdag, mert olajat találtak, rendkívül sok pénz szereztek ebből. A kormány arra fordítja az olajbevételeket, hogy fejlessze a fővárost, az országot, nem pedig arra, hogy külföldre kivigyék vagy egyéb beruházásokat csináljanak – kezdte az ÁlomUtazó a Járatlan Utakon Fesztiválon, majd arra is kitért, mik a kihagyhatatlan látványosságok.
 
Fotó: Getty Images

Amit meg kell nézned

– Baku belvárosa fallal van körülvéve, gyönyörű épületeket lehet látni, érdemes itt sétálni. Mindenhol tisztaság van, az épületeket folyamatosan tatarozzák, van pénz ilyesmire. Az egyik nagy látványosság a Lángtorony, ebből három is van: az egyik egy szálloda, a másikban lakosztályok vannak, a harmadik pedig irodaház. Éjszaka kivilágítják ezeket, fényjátékokat csinálnak, vetítenek rájuk… Lángtornyok mellett a parlament, amellett pedig park, ahol az azerbajdzsáni hősök temetőjét is láthatjuk (Kirov Park). Ilyen temetőt még nem láttam életemben, ahol minden márvány és ennyire luxuskivitelű, minden rendben van – pozitív meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy Azerbajdzsán ennyire minőségi turizmust tud nyújtani az embereknek… Visszatérve a tűzre, ez egyébként is fontos szerepet játszik az országban: a Tűztemplom a belvárostól 10 percre van kocsival, itt őrzik a lángot és bemutatják, hogyan tisztelegtek előtte a múltban. Yanardağ-nál például nagyon sok gáz van a föld alatt, ez feltörik, így folyamatosan ég a tűz, nem tudja kioltani sem az eső, sem a szél – folytatta L. Kelemen Gábor, aki egy Bakutól 20 percre lévő sziklaerdőben is járt, ami arról híres, hogy a kövekbe olyan rajzokat találtak belekarcolva, amik többezer évesek (Qobustani sziklarajzok), mégis megmaradtak épségben.

Fotó: Getty Images

Nagyon ritka a világon, de itt még sárvulkánok is találhatók, a NASA Azerbajdzsánban létesített bázist, hogy tanulmányozzák ezeket a sárvulkánokat, a környék kőzetét és talajviszonyait. Azt mondkák, hasonlít a Marsra, ezért itt végeznek kutatásokat, Mars expedíciókat “bonyolítanak le”. Ez a hely másfél órára van Bakutól, nehéz megközelíteni, de megéri, mert érdekes! Akárcsak a Kaukázus, ami a fővárostól 3-4 óra autóval. Érdekes függőhidak és falvak vannak a Kaukázusban, az árusok kínálják a portékáikat: szőnyeg, szőttes, réztál, kancsó és hihetetlen kultúrája van a fűszernövény árusításának. A helyi kocsmákban játékokat játszanak, de nem szeszt fogyasztanak, hanem teát, mert a teakultúra fontosabb. Bár iszlám ország, de azért komoly borkultúrája is van, többezer éves hagyománya van a borkészítésnek. Savalan borászat például elképesztően luxusos és jól felszerelt, még Franciaországban se, sőt, sehol a világban nem láttam ilyen borászatot – mondta a világutazó újságíró.

Fotó: Getty Images

Vissza Baku városához

L. Kelemen elmondása szerint sok múzeum van itt, például a tájmúzeumban bemutatták, hogyan éltek az emberek, milyen szőnyegeket szőttek, mi volt a divat, hogyan házasodtak. Az óvárost is érdemes meglátogatni, ahova vezetett túrákat lehet igénybe venni, illetve bármerre nézünk hatalmas parkokat és Ferrari, Bentley, Maserati, Aston Martin szalonokat fogunk találni, tehát bőven lesz mit csodálni.

Belvárosban 43 ötcsillagos hotel található, ez egyben azt is jelzi, hogy a gazdag turisták rendszeresen látogatják Bakut. A Four Seasons Hotel csupa márvány, de egy éjszaka ára körülbelül egynegyede, mint bármely más országban a világon. 250-300 euró egy éjszaka, máshol 6-7-800 euró éjszakánként. Tehát van sok jó szálloda, például a Staybrigde Hotel, ahol 70 euróért lakosztályokban lehet lakni, reggeli is benne van az árban. Egyébként az aluljárók is márványból vannak és mozgólépcsők vezetnek le. A közlekedés könnyű, mert jó és iszonyatosan olcsó a metróval, az állomások pedig gyönyörűen néznek ki, mintha egy múzeumba mennénk le.

A belvárosban építettek egy kis Velencét, ahol lehet gondolázni, romantikázni.

Világ egyik legnagyobb zászlórúdja Bakuban látható, büszkék rá az azerbajdzsániak, mint ahogy az új épületeikre is. Most építik egyébként az első 7 csillagos szállodát Baku belvárosában, ami egy kerek szálloda lesz, O betűt fog formázni, vízre építik, állítólag csónakokkal lehet majd megközelíteni.

Kihagyhatatlan a Sirvánsah palota, Szűz-torony, a két karavánszeráj, fürdők és a Djuma mecset!

Fotó: Getty Images

Repjegyek a luxus legújabb fellegvárába, Bakuba

Hirdetés