Az idei nyár egyik legizgalmasabb családi eseménye az Állatkertek Éjszakája, amely augusztus utolsó hétvégéjén ismét országszerte várja a természet és az állatok szerelmeseit. Ez a különleges programsorozat lehetőséget kínál rá, hogy a megszokott nappali látogatásoknál jóval közelebbről, interaktív élményekkel fedezzük fel az állatkertek és vadasparkok lakóinak titkos, éjszakai világát. A programok között minden korosztály talál izgalmasat: látványetetések, vezetett séták, fény- és tűzzsonglőr show-k, állatsimogatók és tematikus előadások várják a látogatókat. Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb helyszíneket és programokat, hogy könnyedén megtaláld a kedvencedet!
Idén nyáron, augusztus utolsó hétvégéjén ismét felpezsdülnek a magyar állatkertek: augusztus 29-én immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, aminek idei tematikája a „Városi vadon”. A témával az intézmények célja, hogy megmutassák, miként alkalmazkodnak az állatok a városias környezethez, milyen veszélyekkel találkozhatunk, és hogyan élhetünk békében a városi vadon lakóival. Ugyanakkor céljuk az is, hogy felhívják a látogatók figyelmét rá, mit tehetnek egy-egy állatcsoport védelmében.

Nézzük a legklasszabb programokat!
Budapest
Augusztus 29-én 19:00 és 23:00 között két tucat ismeretterjesztő előadás zajlik majd állatkerti szakemberek vezetésével a Fővárosi Állatkertben. A látogatók megismerhetik a különböző kontinensek botanikai csodáit, az elefántok életét, a háziállatok történetét és a hazai fajokkal foglalkozó Vadállatmentő Központ mindennapjait.
Az est fénypontja a fókák és az elefántok tréningje, és a cápák közé merülő búvárok lesznek.
A Főkapu téren látványos tűzzsonglőr és LED-es bemutatók, zenei produkciók, a Vurstli zónában pedig Schaftner-féle körhinta szórakoztatja a látogatókat. A Varázshegyben az Utazó Planetárium két kupolájában csodálhatjuk a csillagos eget, miközben a park egész területén monumentális fényfestés, kézműves foglalkozások, bátorságpróba, kvízek és interaktív tapizó élmények színesítik az estét.
Jegyárak: az Állatkertek Éjszakájára szóló jegyek ára 0–2 éves korig 400 forint a babajegy, 2–14 éves kor között 5 500 forint a gyermekjegy, míg 14 évestől a felnőttjegy 8 000 forintba kerül.
A Budakeszi Vadasparkban a programok 18:30-tól 23:00 óráig tartanak. A látogatók megfigyelhetik a vadmacskák, rókák, borzok, hiúzok és mosómedvék látványetetését, szakvezetéseken és előadásokon vehetnek részt a városiasodó állatok és a baglyok világáról.
View this post on Instagram
A park egész területén interaktív élmények, ásványbemutatók, denevérles, kézműves foglalkozások, és arcfestés várja a családokat. Az esti programok részeként tombola és zsákbamacska sorsolás is lesz.
Jegyárak: felnőtteknek 4 400 Ft, diákoknak 3 000 Ft, gyerekeknek 2 100 Ft, családi belépő (2 felnőtt + 2 gyerek) 9 000 Ft.
Debrecen
Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark 18:30-tól 23:00 óráig fogadja a látogatókat. A trópusi élővilág és hazai fajok bemutatása mellett a Kapibara Kuckó különleges sátrában három kölyök kapibara is várja a látogatókat. A programkínálatban szerepel több mint 15 faj látványetetése, arcfestés, világító ásványok és reliktumok, mikroszkópos bemutatók, bátorságpróba, illatösvény, madárhangfelismerés, interaktív beszélgetések a gondozókkal.
Jegyárak: felnőtteknek 4 900 Ft, diákoknak 4 200 Ft, kisgyerekeknek 3 900 Ft.
Miskolc
Az Állatkertek Éjszakája Miskolcon is izgalmas programokkal várja a látogatókat: 18:00 és 23:00 között a Miskolci Állatkert és Kultúrpark az egész család számára tartogat felejthetetlen élményeket. Az este során a Kultúrafrikáért Egyesület szervezésében Abdul Camara szenegáli táncművész mutatja be az afrikai tánc és dobshow varázslatos világát, a Bükki Csillagda távcsöves bemutatóján pedig közelről csodálhatjuk meg az égbolt rejtelmeit. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja interaktív standján keresztül ismerkedhetünk a madarak világával, miközben a látványetetések során az állatok különleges esti viselkedését figyelhetjük meg. A „Nem szeretem állatok” program keretében hüllőket, kétéltűeket és rovarokat is megismerhetünk testközelből, míg a Tapizooban koponyákat, tojásokat, tollakat és bőröket foghatunk kézbe.
Jegyárak: a belépő ára felnőtteknek 3 000 Ft, gyerekeknek és diákoknak 2 400 Ft, családi jegy (2 felnőtt + 1-1 gyerek) pedig 8 000 Ft + 2 000 Ft.
Győr
Győrben, a Xantus János Állatkertben a kreatív programok 16:00-kor kezdődnek, majd a 17:00-kor kezdődő megnyitót követően a látogatók kulisszák mögötti túrákon is részt vehetnek. Az elefántház, a gazdasági udvar, a tigris- és medveházak látogatása mellett az állatorvosi rendelő és a mentőközpont is bejárható. Az esti programokban szerepel a Zoo show, kapibara simogató és etetés, tigrisek és oroszlánok vacsorája, valamint éjszakai kalandozoo túrák.
Jegyárak: a szokásos állatkerti belépőkkel megegyezően alakulnak, vagyis a felnőttjegy 5800 forint, a gyermekjegy 4100 forint, a diákjegy pedig 4200 forint.
Szeged
A Szegedi Vadaspark augusztus 29-én 18:00 és 21:30 között várja a látogatókat. Az elefántok bemutatója előtt bátorságpróbával és játékos feladatokkal is készülnek. Az est különleges pillanatai között szerepel 18:00-kor a rozsomákok estebédje, 18:30-kor az orrszarvúk esti fürdőzése, 19:00-kor az elefántok vegetáriánus vacsorája, 19:45-kor az oroszlánok lakomája, majd 20:15-kor Szabó Szonja tűzzsonglőr bemutatója különleges effektekkel az Elefántház teraszán, az estét pedig 21:00-kor a barnamedvék esti nassolása zárja.
View this post on Instagram
Így a látogatók Szegeden is testközelből ismerhetik meg az állatok éjszakai életét, miközben interaktív élményekben és látványos programokban lehet részük.
Jegyárak: a kertbe a felnőttek 5800 forintért, a diákok és nyugdíjasok pedig 4200 forintért mehetnek be.
Pécs
A Pécsi Állatkert idén óriási jubileumot is ünnepel: 65. születésnapját. A programok már délután 15:00-kor kezdődnek a látványetetések sorozatával, majd 15:15 és 16:00 között a 30 éves Hangoló zenés gyermekszínház „Állati kívánságok” című előadását tekinthetik meg az oktatóteremben. 16:00-tól 19:30-ig a mókusmajmok előtti téren kézműveskedéssel és népi fajátékokkal várják a családokat, 17:00-tól pedig a PTE-TTK közreműködésével vulkánkísérlet szórakoztatja az érdeklődőket az oktatóteremben. 18:00 és 19:30 között a Főépület mellett a ManchRanch kalandok során Kókusszal és társával találkozhatnak a látogatók, 19:30-tól 20:30-ig a Tigrisháznál interaktív „Állati fizika” kísérletek nyújtanak különleges élményt.
A csúcspontot 21:50 és 22:10 között a csimpánzkifutó felett a Flame Fusion csapat tűzzsonglőr bemutatója adja.
A programokon a normál állatkerti belépőjeggyel lehet részt venni, a felnőtt jegy 4200 forintba, a diákjegy pedig 3000 forintba kerül.
A Kecskeméti Vadaskert idén augusztus 29-én is csatlakozik az Állatkertek Éjszakája országos programjához. A vadaskertet az esemény idejére fáklyafénnyel világítják meg, így a séta során a megszokott nappali látványt éjszakai fények varázsolják újjá. A programkínálat gazdag és változatos, a látogatók interaktív élményekkel, szakvezetésekkel és különleges látványetésekkel fedezhetik fel a park lakóit, miközben testközelből ismerkedhetnek a „városi vadon” titkaival.
Jegyárak: a felnőtt belépőjegy ára 3000 ft, a gyerekeké pedig 2200 forintba kerül.
Nagykőrös
A nagykőrösi Richter Safari Park pénteken egészen éjfélig várja a látogatókat. A megszokott nyitvatartást meghosszabbítva, az esti órákban a park egy teljesen új arcát mutatja majd. Az estét 18:00-kor Brandnyúl koncert indítja, majd 19:00-tól az elefánttréning és elefántfürdetés izgalmaiban vehetnek részt a vendégek.
View this post on Instagram
Ezt követően 20:00-tól Oláh Gergő, 21:00-tól Fehér Krisztián lép színpadra, 22:00-tól éjszakai cirkuszi show, 23:00-tól tűzshow, végül 23:15-től DJ gondoskodik a hangulatról.
Jegyárak: a belépők 4 990 Ft-tól, a VIP jegyek 10 990 Ft-tól érhetők el.

