Jogosult lehetsz második útlevélre, ha a nagyszülőd ezen országok egyikéből származik
A világ csaknem 50 országában létezik a leszármazás alapján történő állampolgárság kérvényezésének lehetősége: ezek közül egyesekben különösen egyszerű az eljárás, írja a Travel and Leisure. Nézzük, melyek ezek!
Spanyolország
Kezdjük Spanyolországgal, hiszen a jelenleg törvény által biztosított leszármazási állampolgársági programnak hamarosan lejár a határideje: ez pedig 2025 októbere. Az úgynevezett Demokratikus Emlékezetről szóló törvényt 2022 októberében fogadták el, és a program eredetileg két évre volt tervezve. Azonban 2024-ben még egy évvel meghosszabbították.

Eddig több mint 300 ezer ember nyújtott be állampolgársági kérelmet erre a törvényre hivatkozva.
A spanyol Minisztertanács szerint “a törvény elismeri az állampolgárság igénylésének jogát azok számára, akik Spanyolországon kívül születtek olyan apától, anyától, illetve nagyszülőktől, akik eredetileg spanyolok voltak, és akik politikai vagy ideológiai okokból, meggyőződésből vagy szexuális irányultság és identitás miatt száműzetést szenvedtek, és elvesztették vagy lemondtak spanyol állampolgárságukról”.
Ha spanyol állampolgárságot kérvényeznénk, akkor rendelkeznünk kell a szülő vagy nagyszülő spanyol születési anyakönyvi kivonatával. Szükség lesz továbbá a velük való rokoni kapcsolat igazolására is, általában a születési anyakönyvi kivonat formájában. Emellett szükség lesz a száműzetés igazolására is. Végül, hacsak nem jogosult mentességre, a kérvényezőnek két állampolgársági vizsgát kell tennie. Az egyik egy alapvető spanyol nyelvvizsga, míg a másik a spanyol szokásokról és az ország alkotmányáról szól.
Írország
Az Ír Nemzeti Múzeum szerint minden hatodik amerikai polgár ír felmenőkkel büszkélkedhet. A szigetországból való kivándorlás a 19. században érte el a csúcspontját, de ha a kérvényező nagyszülei a közelmúltban kivándoroltak közé tartoztak, vagy esetleg még mindig Írországban élnek, akkor igényelhet ír útlevelet. Először az úgynevezett Külföldi Születési Nyilvántartáson (Foreign Birth Registry, FBR) keresztül kell kérelmeznie az állampolgárságot. Ehhez a nagyszülők, szülők és a kérvényező születési anyakönyvi kivonatára lesz szükség. Az állampolgárság megszerzéséhez emellett egy tanút is kell szerezned, aki nem lehet a rokonod, és bizonyos, az FBR által meghatározott szakmával rendelkezik.
Olaszország
Olasz állampolgárságra akkor is jogosult vagy, ha nem a nagyszüleid, hanem a dédszüleid születtek Olaszországban. Az állampolgársági kérelem benyújtása azonban nem ingyen van: díja nemrégiben megduplázódott, 300 euróról (120 ezer forintról) 600 euróra (240 ezer forintra). Emellett további, kizáró szabályok is érvényben vannak:
ha valaki 1948. január 1-je előtt született, csak férfi felmenők révén kaphat olasz állampolgárságot.
Ha valaki 1948 előtt született, és női származás révén szeretne állampolgárságot kérni, akkor az olasz polgári bírósághoz kell fordulnia.
Lengyelország
Olaszországhoz hasonlóan Lengyelországban is a jus sanguinis elve érvényesül, ami latinul annyit tesz: “a vér joga”. A jus sanguinis értelmében a lengyel állampolgárság az ősökön keresztül (akár dédszülőkig visszamenőleg) öröklődhet, de van néhány kikötés: mivel Lengyelország csak nemrégiben nyerte el függetlenségét, a kérvényező nagyszüleinek vagy dédszüleinek 1920 januárja után kellett Lengyelországban születniük vagy élniük. Másodszor, a nagyszülőnek lengyel állampolgárnak kellett lennie, amikor a kérvényező szülője megszületett. Harmadszor pedig a kérvényező nagyszülője és szülője soha nem mondhatott le lengyel állampolgárságáról, és nem veszíthette el azt. Ezeket a kérvényezőnek mind dokumentumokkal kell igazolnia.

