Félmilliós villanyszámlát kapott az Airbnb-tulaj: durva, mire használták a vendégek a lakást
Egy görögországi Airbnb-t kiadó háztulajdonos majdnem elájult, amikor kézhez kapta a villanyszámlát: három hét bérbeadás után mintegy 1300 eurót, vagyis több mint félmillió forintot kellett volna fizetnie. Hamarosan kiderült, hogy a vendégei nem átlagos turisták voltak – tíz nagy teljesítményű számítógéppel kriptovaluta-bányászatot folytattak a lakásban – írja az Iefimerida.
A nő a TikTokon mesélte el történetét. Mint mondta, a gyanú akkor merült fel benne, amikor a szokásosnál jóval magasabb számlát kapott. Bár a belső terekben adatvédelmi okokból nem volt kamera,
az udvaron elhelyezett biztonsági felvételeken látta, hogy a bérlők hatalmas számítógépeket cipelnek be az ingatlanba.

Fotó: Getty Images
A kriptobányászatra használt eszközök energiaigénye messze meghaladja a hagyományos gamer számítógépek fogyasztását. Egy szakértői becslés szerint tíz játékra szánt PC háromheti, napi 10 órás működtetése az Egyesült Államokban nagyjából 250 dollárba kerülne, Európában viszont az 500 eurót is elérheti. Ehhez képest a kriptobányászat jóval több energiát fogyaszt, amit a végösszeg is tükrözött.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a vendégek az ingatlan privát elektromosautó-töltőjét is igénybe vették, ezzel még magasabbra tornázva a fogyasztást.
A tulajdonos hivatalos panaszt tett, és visszautasította a hatalmas számla kifizetését. Végül a bérlőket kötelezték a különbözet rendezésére. Azóta a hirdetésben szigorú tiltások szerepelnek: kriptobányászati tevékenység és az engedély nélküli töltőhasználat egyaránt kifejezetten tilos.

