Ingyen sört, bort és harapnivalót ad turistaosztályon a légitársaság - ezzel magyarázzák a döntést
Aki szeret repülés közben kortyolgatni, most örülhet: az Air Canada bejelentette, hogy ősszel minden járatán, még a rövid távúakon is ingyen kínál sört, bort és harapnivalókat a turistaosztály utasainak. Ezzel a montreali székhelyű légitársaság az első és egyetlen észak-amerikai hagyományos légitársaság, amely az egész hálózatában térítésmentesen szolgál fel alkoholt a turistaosztályon – írja az Euronews.
Az amerikai versenytársak, mint az American Airlines, a Delta vagy a United csak hosszabb útvonalakon kínálnak italokat, a fapados cégek, például a Spirit vagy a JetBlue pedig minden egyes kortyért pénzt kérnek.
Miért most döntött így az Air Canada?
Scott O’Leary, a cég hűségprogramokért és szolgáltatásokért felelős alelnöke szerint az utasok számára a fedélzeti ellátás kulcsfontosságú élmény: „Az étel és ital aránytalanul nagy hatással van az ügyfél-elégedettségre” – nyilatkozta a Reutersnek.
A vállalat úgy látja, hogy az ingyenes italok nagyobb értéket képviselnek az utasok szemében, mint például a csomagdíjak csökkentése
– és talán az Air Canada számára is hasznosabbak hosszú távon.
Különlegességek a kínálatban
Az új menüben kanadai finomságok is helyet kapnak: reggeli járatokon a MadeGood márka zabos energiaszeletei, a torontói Billy Bishop repülőtérről induló járatokon pedig a Greenhouse gyömbéres shotjai várják az utasokat. Ami pedig igazán különlegessé teszi a kezdeményezést: az Air Canada lesz az egyetlen észak-amerikai légitársaság, amely alkoholmentes sört is kínál a levegőben, méghozzá Heineken 0.0 -t.
A cél az, hogy az utasok jobban érezzék magukat, és ezzel együtt növekedjen a márkahűségük is.
Van, aki nem örül az ingyen alkoholnak
Nem mindenki tapsol az ötletnek. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) már 2017-ben emelkedést tapasztalt a renitens utasok számában: akkor minden 1053. járaton történt valami probléma. 2023-ra ez az arány 480-ból egyre nőtt, és az esetek több mint negyedében az alkohol is szerepet játszott az incidensekben. Nemrég a Ryanair egyik London–Alicante járatát kellett eltéríteni, mert egy csoport utas ittas dulakodásba kezdett. Hasonlóan járt egy easyJet gép is Malagában, ahol részeg utasok miatt törölték a járatot.

Az Egyesült Államokban a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) több mint 2100 fegyelmezetlen utast regisztrált 2024-ben – több tucat esetben büntetőeljárást is kezdeményeztek.
Hogyan próbálják kezelni a helyzetet a légitársaságok?
Az FAA 2021-ben bevezette a Zero Tolerance Policy nevű szabályt, amely akár 37 000 dolláros (kb. 11,5 millió forintos) bírságot is kiszabhat azokra, akik saját alkoholt fogyasztanak a fedélzeten.
Európában is próbálnak határt szabni a túlkapásoknak:
- a Jet2 nem árul alkoholt reggel 8 előtt,
- a Ryanair vezérigazgatója pedig két italra korlátozná a repülőtéri bárfogyasztást.
Ennek ellenére a gyakorlatban nehéz a változtatás: az Egyesült Királyságban már hajnali 5-től legálisan mérhetnek alkoholt a repülőtéri bárok.
Utaskomfort kontra biztonság
A személyzet általában az első, aki észreveszi, ha „elszállt” a hangulat. Egy nemzetközi légitársaság névtelenséget kérő légiutas-kísérője elmondta: „Számos okból korlátozzuk az italfogyasztást: a biztonság, a vészhelyzetek kezelése és a többi utas nyugalma érdekében is.” Mások viszont úgy vélik, hogy az alkoholmegvonás visszaüthet, mert az utasok majd inkább a reptéren tankolnak fel indulás előtt – és ez sem feltétlenül jobb forgatókönyv. Ahogy egy gyakori utazó megfogalmazta a Redditen: „Aki inni akar, az úgyis inni fog.”
Az Air Canada azt vallja, hogy a felelősségteljesen kezelt ingyenes italok elégedettebb utazókat, erősebb márkát és talán nagyobb eladásokat is eredményeznek.

