Ilyen lesz idén Miskolc adventi villamosa, az indulás dátuma is megvan

Startlap Utazás
Tavaly is Európa legszebb adventi villamosának választották, a miskolci szerelvény minden bizonnyal idén is elkápráztatja majd az utasokat. Mutatjuk az első fotókat!

Advent első vasárnapján, azaz november 27-én gördül majd a sínekre az idei miskolci adventi villamos. A tavalyi tízéves jubileumát ünneplő szerelvény kívül mézeskalács házikó alakját öltötte, belül fénylő arany díszítést kapott, amely egy igazi varázslatos mesevilágot idéz fel – írja a boon.hu

A portál emlékeztet, hogy a hagyományoknak megfelelően a Szent István téri gyertyagyújtást követően fut majd be az első járat a Városház téri megállóba.

A szerelvényre az érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezők szállhatnak fel január 9-ig.