Nem húztad le a vécét? 270 ezer forintra büntetnek ebben az országban - 13 ciki hiba, amit jobb elkerülni utazáskor
A legtöbb nyugati országban teljesen természetes, hogy van vécépapír, de ez korántsem általános mindenhol. Ázsiában, a Közel-Keleten vagy Afrikában sok helyen vízzel tisztálkodnak papír helyett – bidé, kézi zuhany vagy vízmerítő segítségével – írja az Explore.
Ha ragaszkodsz a papírhoz, mindig tarts magadnál egy kisebb csomag zsebkendőt vagy utazó toalettpapírt. Még Európában is előfordul, hogy a nyilvános vécé ingyenes ugyan, de a papírt külön kell megvenni az alkalmazottól. És persze az sem ritka, hogy egyszerűen kifogy. Jobb, ha mindig felkészült vagy.
A bal kéz tabu lehet – ne nyúlj hozzá senkihez vele!
Sok muszlim és hindu országban, például Indiában, Nepálban, Indonéziában vagy Malajziában szigorúan elkülönítik a két kezet. A bal kéz „toalettkéznek” számít, mivel azt használják a tisztálkodáshoz, a jobbal pedig az étkezés és a kézfogás történik. Ha ezekben az országokban jársz, soha ne nyújts kezet, ne add át a pénzt, ne érintsd meg az ételt vagy másokat a bal kezeddel. Ez komoly illetlenségnek számít.
Készpénz nélkül könnyen bajba kerülhetsz
Amerikában járva a nyilvános vécé ingyenes. Európában és más régiókban azonban gyakran fizetni kell érte. Sok helyen érmékkel működnek a forgóajtók, máshol egy alkalmazott szedi a pénzt. Rick Steves, az ismert utazási szakértő szerint érdemes mindig aprót tartani a zsebedben az ilyen helyzetekre. Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában a vécés néninek illik pár helyi pénzt adni, akkor is, ha maga a használat ingyenes.
Japánban külön papucs jár a fürdőszobába
Japán híres a tisztasági szokásairól. Az egyik legnagyobb baki, amit ott elkövethetsz, ha összekevered a házi papucsot a vécépapuccsal. A japánok soha nem viselnek utcai cipőt a lakásban, és a mellékhelyiségben is külön papucsot használnak. Ha vendégségben vagy, mindig cseréld le a papucsot, mielőtt belépsz a fürdőbe, és ne felejtsd el visszaváltani, amikor kijössz. Ezzel mutatod, hogy tiszteletben tartod a házigazda szabályait.
Tanuld meg, hogyan kérdezheted meg, merre van a vécé
A „hol van a mosdó?” mondat sok kellemetlenségtől megmenthet, különösen, ha sürgős az ügy. Érdemes előre megtanulni ezt a kifejezést az adott ország nyelvén.
Hasznos segítség lehet a Flush Toilet Finder applikáció is, amely megmutatja a legközelebbi nyilvános vécéket, azt is jelzi, melyik ingyenes, akadálymentesített vagy épp fizetős, és térképen odavezet.
Ázsiában sokat kell majd guggolnod
Sok ázsiai országban még mindig a guggolós vécé az alap. Ezeknél nincs ülőke: le kell guggolni a padlóba süllyesztett csésze fölé. Némelyik öblíthető, másoknál kézzel, vízzel kell leönteni a tartalmat. Tapasztalt utazók azt javasolják, hogy mindig tűrd fel a nadrágod, és figyelj rá, ne legyen semmi a zsebedben, ami belepottyanhat.
Nem mindenhol ugyanúgy működik a lehúzás
Az öblítőrendszerek a világon elképesztően változatosak. Európában például sok helyen a falon lógó tartályról lelógó láncot kell meghúzni. Dél-Amerikában vagy Ázsiában lábpedál, kar, esetleg kézi vízmerítés lehet a megoldás. Jobb, ha alaposan megnézed, mi micsoda, mielőtt pánikba esel – vagy rossz helyen húzol meg valamit.
Ne dobd a papírt a vécébe
Európa nagy részén természetes, hogy a papírt lehúzzuk, de például Görögországban, Egyiptomban, Brazíliában, Kínában és Indiában a csatornarendszer nem bírja el. Ilyenkor a mellékelt kukába kell dobni a papírt. Ha nem vagy biztos a dolgodban, nézz körül – ha van szemetes, valószínűleg nem szabad lehúzni. Kellemetlen, ha eldugítod a rendszert, és még inkább, ha mindez egy idegen országban történik.

Japánban a mosdó is high-tech
A japán vécék híresek futurisztikus funkcióikról: melegített ülőke, vízsugár, szárító, zenélő „diszkréciógomb”. A baj csak az, hogy a kezelőpanelen általában minden felirat japánul van. Ha rossz gombot nyomsz, könnyen arcon spriccelhet a vízsugár, vagy akár segélyhívást is indíthatsz. Mielőtt belekeveredsz a gombnyomogatásba, érdemes megnézni egy rövid útmutatót vagy használni a Google Translate kamerás fordítóját – az életet is megmentheti.
Ne számíts a megszokott higiéniai termékekre
Ha ragaszkodsz bizonyos márkákhoz vagy termékekhez, inkább vidd őket magaddal. Különösen igaz ez női higiéniai cikkekre: sok országban nehéz tampont találni, főleg vidéken, és ha van is, nem biztos, hogy ugyanaz a típus, mint itthon.
Mindig jó ötlet fertőtlenítő kendőt vagy kézfertőtlenítőt is tartani, mert sok helyen a vécé alapfelszerelése kimerül egy vízcsapban.
Van, ahol alap a borravaló
Európa több országában – például Németországban, Ausztriában vagy Olaszországban – a nyilvános vécéket személyzet tartja tisztán. Ők gyakran tálcát helyeznek ki, ahová illik egy kis aprót tenni.
Nem kötelező, de udvarias gesztus: 25–70 cent között szokás adni ilyenkor borravalót.
Ők azok, akik gondoskodnak róla, hogy tiszta helyen intézhesd a dolgod.
Szingapúrban kötelező lehúzni – törvény írja elő
Szingapúrban még a vécéhasználatnak is megvan a maga szabályrendszere. Az Environmental Public Health Act szerint bárkit, aki nem húzza le maga után a vécét, akár 1000 szingapúri dollárra is megbírságolhatnak (kb. 270 ezer forint). Persze a gyakorlatban ritkán büntetnek emiatt, de a szabály jól mutatja, mennyire komolyan veszik a tisztaságot. Nem véletlen, hogy ott még a rágógumi is tiltólistán van.
Ne ijedj meg a „polcos vécétől” Európában
Ha Németországban, Hollandiában vagy Ausztriában utazol, először meg fogsz lepődni: a víz helyett egy lapos „polc” fogad a csészében. Ez a „flachspeuler” vagy „shelf toilet” típus, ahol az anyag előbb megpihen, mielőtt leöblíted. Bár bizarrnak tűnik, ennek is megvan az oka: így elkerülhető a fröccsenés, és akár egészségügyi önellenőrzésre is alkalmas. Cserébe a szagok kevésbé barátságosak – érdemes gyorsan lehúzni.
Svájcban éjszaka halkabban használd a vécét
Svájcban a közösségi együttélés egyik alapelve a csend. 22:00 és 7:00 között csendrendelet van érvényben, ezért a túl zajos vécélehúzás, zörgés vagy ajtócsapkodás könnyen kihúzhatja a gyufát a szomszédnál. Bár senkit nem büntetnek meg pusztán ezért, a jó modor megkívánja, hogy éjszaka diszkréten intézd a dolgod. A svájciak nagyra értékelik a csendes, tiszteletteljes szomszédokat.
A vécéhasználat világszerte ugyanarra a célra szolgál, mégis rengeteg kulturális különbség és szabály övezi. Ami nálunk természetes, máshol illetlenség vagy akár törvénysértés is lehet. Ha külföldre utazol, érdemes ezekről előre tájékozódni – mert semmi sem rontja el annyira a napot, mint egy kínos vécés baleset.

