Egy friss nemzetközi felmérés szerint 2025-ben Észtország lett Európa legbarátságosabb országa. A brit Condé Nast Traveller magazin olvasói szerint a kis balti állam nemcsak technológiai fejlettségével, hanem emberi melegségével is kiemelkedik. Svédország viszont még a tízes listára sem fért fel – írja a Dagensps. Kattints galériánkra a top 10-es listáért!
A Condé Nast Traveller minden évben megkérdezi olvasóit, hol érzik magukat a legjobban Európában – hol a legkedvesebbek az emberek, hol fogadják őket igazi vendégszeretettel. Az idei, 2025-ös szavazás eredménye egyértelmű: az első helyet Észtország szerezte meg, 98,46 százalékos elégedettségi pontszámmal.
A modern állam, amely elsőként vezette be az elektronikus szavazást, most egy egészen más okból került a figyelem középpontjába: az észtek barátságosak, nyitottak és tisztelettudók – mind az online térben, mind a való életben.

Az ország középkori városrészei, sűrű erdőségei, több mint 2000 szigete és digitális innovációi egyaránt vonzzák a látogatókat.
Tallinnban – ahogy a svéd újságíró Viggo Cavling fogalmazott – „a mosolyok ugyanolyan gyorsak, mint a szélessávú internet”.
Írország
A második helyet Írország szerezte meg, ugyanúgy, mint tavaly. A zöld sziget hangulata és vendégszeretete legendás: itt a „craic” fogalma – amely a jókedv, a humor, a zene és a spontán társaság sajátos elegye – határozza meg az élet ritmusát. A Szent Patrik-nap, a hagyományos mesemondás és a közvetlen beszélgetések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy senki se érezze magát idegennek. Az ír vendégszeretet nemcsak egy sztereotípia – valóban a mindennapok része.
Portugália
A dobogó harmadik fokára Portugália állhatott fel, itt a barátságosság éppoly magától értetődő, mint a napsütés. A piacokon, kávézókban és tengerparti kisvárosokban hamar szóba elegyednek az emberek – egy pastel de nata vagy egy pohár portói bor mellett. A portugál vendégszeretet éppoly meleg, mint az Atlanti-óceán partjait fürösztő napfény.
Negyedik helyen Izland végzett – az egyetlen északi ország, amely felkerült a listára. A visszafogott felszín mögött mély emberi melegség rejtőzik, ami sok látogatót megérint. Az ötödik helyet Törökország szerezte meg, ahol a vendéglátás szinte vallás: a teázás, a bőséges közös étkezések és az őszinte érdeklődés a vendégek iránt továbbra is a török kultúra alapjai.
A rangsorban utánuk következik Görögország, Olaszország, Ausztria, Spanyolország és Ciprus – mind olyan országok, ahol az életöröm és az emberi kapcsolatok összefonódnak.
Svédország kimaradt a listáról
A skandináv országok közül egyedül Izland fért fel a tízes listára, Svédország lecsúszott. A svéd lap szerzője szerint talán ideje lenne a svédeknek kicsit többet gyakorolni a mosolygást, a beszélgetést, és megtanulni, hogyan lehet igazán vendégszeretően viselkedni – nemcsak udvariasságból, hanem szívből.
Tallinn középkori utcáin, a szigetek halászfalvaiban és a modern technológiai parkokban ugyanaz a szellemiség uralkodik: barátság, nyitottság és kíváncsiság. Az idei lista egyértelmű üzenete: az utazók ma már nem csak szép helyeket, hanem őszinte emberi kapcsolatokat is keresnek – és ebben a versenyben most a kis Észtország bizonyult Európa legnagyobb szívű országának.


