Segélykérő koktélt rendelt egy vendég a budapesti hamburgerezőben: így jelezte, hogy bajban van egy 17 éves lány
“Kolléganőnk volt ma a pultban, amikor egy törzsvevőnk kikérte az AngelShot koktélt, de nem magának, hanem a mellette álló kislánynak. A buszmegállóban vette észre, hogy egy férfi üvöltve rúgja a kislányt. Kézen fogta és szaladtak a billogba. Miért hozzánk? Azt mondta, mert tudta, hogy segítenie kell, mert tudta, hogy mi segítünk” – olvasható a Billog burgerező Facebook-bejegyzésében.
“Nagyon büszke vagyok kollégáimra, hogy volt lélekjelenlétük és hívták a rendőrséget, majd értesítettek engem is és én is rohantam a Billogba! Nagyon éhes volt a kislány, ebben tudtunk segíteni…” – áll a posztban, amiben azt írják, hogy a 17 éves lányt napok óta bezárva tartotta az erőszaktevő.
A helyszínre érkeztek a rendőrök és a mentők is, akik a lányt kórházba szállították, oda, aminek nemrég adományt is gyűjtött a burgerező.
Azonnal segítettek a bajban
“Induláskor még az áldozatsegély telefonszámát odaadtam egy kis pénzzel, hogy legyen nála valamennyi készpénz, annyit mondtam, akárhogy is alakul, ha bármikor kell egy biztonságos hely, vagy csak éhes, akkor jöjjön vissza, de most legyen nagyon bátor!” – olvasható a bejegyzésben, amiben több részletet nem szeretett volna elárulni a tulajdonos, tanulságot próbált vonni az esetből. Mint írja:
“Ma volt két ember (anya és lánya), akik nem fordították el a fejüket, amikor látták, hogy valakit bántanak. Ők a mai nap hősei! (Nevüket nem árulom el, mert tanuk lesznek egy bűnügyben.)
Azt, hogy úgy döntöttek, hogy hozzánk rohannak a bajban, nem tudom mennyire volt jó döntés, de így lett még két hőse a napnak, a kollégáim! Minden tiszteletem és hálám az övék, tudták mit kell tenni és mindent ügyesen csináltak. Ha másért nem ezért megérte a kampányunk.
De mégis nagyon szomorú vagyok. Sajnos ennek a kislánynak a megpróbáltatásai még csak most kezdődnek, nagyon félek, még nehéz út vár rá. Minden szeretetünkkel és aggodalmunkkal gondolunk rá.
Igaz, hogy mi csak egy útszéli hamburgerező vagyunk, nem tudjuk őt megmenteni, attól, ami még rá vár. Ma tudtunk egy kicsit segíteni, működött az AngelShot, de mi lesz vele holnap?” – zárul a bejegyzés.
Mi az az Angel Shot koktél?
Az “Angel Shot” koncepciója az Egyesült Királyságból indult, ahol “Ask for Angela” (Kérd Angelát) néven vált ismertté, és azóta világszerte elterjedt. A kezdeményezés népszerűsítésére számos bár és étterem helyez ki tájékoztatókat, jellemzően a mosdókban, hogy a vendégek diszkréten informálódhassanak a lehetőségről. Ez a kódolt üzenet lehetővé teszi, hogy a pultosok vagy a felszolgálók anélkül segítsenek a bajbajutottaknak, hogy a helyzetet tovább eszkalálnák.
A Billog burgerező itallapjára július végén került fel Angel Shot nevű – valójában nem létező – koktél, ami rejtett segítségkérési lehetőség azoknak a nőknek, akiket bántalmaznak. Ha egy bántalmazó kapcsolatban élő nő elmegy a Billogba, és kéri a koktélt, a pultosok azonnal értesítik a rendőrséget és segítenek.
A koktél mellett a nemzetközi segélykérő kézjelet is használhatják.
Hol kérhetnek még segítséget a bántalmazottak?
Ahogy az akkori posztban is felhívták a figyelmet: aki nem tud a Billogba menni, de őt vagy az egyik ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Központ Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen a hozzá legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerdán 12-16 óra között, minden további hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
