A hang a repülőgépen, amit mindenki vár: "Amíg ezt nem hallom, addig feszült vagyok"
Aki már ült repülőn, tudja: a motorok dübörgése, a futómű ki- és behúzásának zaja, vagy éppen a különböző csipogások mind hozzátartoznak az utazáshoz. Ezek a hangok azonban sok utasban feszültséget keltenek, különösen azokban, akik ritkán repülnek vagy kifejezetten félnek a repüléstől. Van azonban egy jelzés, amely a legtöbb utasnál épp az ellenkező hatást váltja ki: ez pedig nem más, mint a “ding-dong” hang – írja az N1info.
Ez a hang nem az utasoknak szól, hanem a személyzetnek. A pilóták ugyanis ezzel a rövid jelzéssel tudatják, hogy a gép elérte a 10 000 láb, vagyis nagyjából 3 000 méteres magasságot. Ez nem véletlen szám: a nemzetközi repülésbiztonsági szabályok szerint a felszállás és a leszállás legkritikusabb szakasza ezen a határon belül zajlik.

Amint a gép átlépi ezt a magasságot, a személyzet fellélegezhet, a kabinszolgálat megkezdődhet, és az utasok számára is megnyílik a lehetőség például a mobiladat vagy a fedélzeti Wi-Fi használatára. Ilyenkor a légikísérők felállnak, elkezdik előkészíteni az ételt-italt, és bekapcsolják az robotpilótát.
Éppen ezért vált a dupla „ding” sok utas számára megnyugtató jellé.
„Amint meghallom a két rövid csengést, tudom, hogy minden rendben van, a kritikus rész lezajlott. Onnantól kezdve lazán hátradőlök és élvezem az utat” – írta az egyik kommentelő egy TikTok videó alá. Mások azt emelték ki, hogy a hang után láthatóvá válik a személyzet mozgása, megnyílik az internetkapcsolat, és mindez egyértelműen jelzi: most már sokkal biztonságosabb a repülés.
Mindennek oka van
A repülőgépek fedélzetén tehát semmi sem történik ok nélkül. Minden apró zajnak, minden fényjelzésnek megvan a maga funkciója. A legtöbb utas számára a dupla „ding” lett a legkedvesebb hang: egy apró csengés, amely azt üzeni, hogy a gép stabilan repül, a legkritikusabb percek mögöttünk vannak, és nincs ok az aggodalomra.

