Szigorít a fapados légitársaság: duplán kell fizetniük egyes utasoknak az ülőhelyért
A Southwest Airlines januártól új szabályt vezet be: azoknak az utasoknak, akik nem férnek el az ülés karfái között, előre kell fizetniük egy extra ülőhelyért. A lépés része a társaság nagyobb átalakulásának, amely a jegyfoglalást és a kényelmet is érinti – írja az Euronews. Ez egybeesik azzal, hogy a fapados társaság januártól kötelező ülésfoglalást vezet be, ami gyökeresen eltér a korábbi gyakorlattól, amikor az utasok szabadon választhatták ki helyüket a beszálláskor.
Jelenleg a túlsúlyos utasok előre fizethetnek egy extra ülésért, és kérhetik a pénz visszatérítését, vagy a repülőtéren igényelhetnek ingyenes plusz ülőhelyet. Az új szabály szerint a visszatérítés már nem garantált.

Fotó: Getty Images
A Southwest hétfői közleményében azt írta, hogy a változtatásokat a kötelező ülésfoglalásra való felkészülés miatt vezetik be. „Annak érdekében, hogy biztosítsuk a helyet, az eddigi plusz ülés igénybevételével élő utasoknak azt javasoljuk, hogy foglaláskor vásárolják meg az extra jegyet” – olvasható a közleményben.
Végleg búcsút inthetünk a régi Southwest-nek
A változás egy újabb lépés a Southwest átalakulásában, amely korábban arról volt híres, hogy az utasok szabadon választhatták ülésüket, és a poggyászokat ingyen vihették magukkal – ez a kedvezmény idén májusban megszűnt.
Az új szabály szerint a második jegy árát visszatérítik, ha a járat nem telített, és mindkét jegyet ugyanabban a foglalási osztályban vásárolták. A visszatérítést a járatot követő 90 napon belül kell kérni. Ha az extra ülésre igényt tartó utas előre nem vásárolja meg a jegyet, a repülőtéren kell fizetnie, vagy ha a járat tele van, átfoglalják egy másik járatra.
A fapadosok Európában is nyomás alatt
A Southwest lépése globális trendet követ: a fapados légitársaságok világszerte átgondolják üzleti modelljüket. Júniusban az EU elfogadott egy javaslatot, amely szerint az utasoknak
ingyen jár majd, hogy egy maximum hét kilogrammos kézipoggyászt gépre vihessenek.
Matteo Ricci, az EU Közlekedési és Turisztikai Bizottság alelnöke szerint a változtatás „tisztességesebb és hatékonyabb rendszer felé vezető lépés”. Az intézkedés része annak a szélesebb körű uniós törekvésnek, hogy a repülés átláthatóbb legyen, a teljes jegyárat már a foglaláskor láthassa az utas, és a kártérítési szabályok is szigorúbbak legyenek.
Kényelmetlenség és pluszköltség a repülőn
Az új szabály bejelentése után a plus-size utasok a kényelmük miatt aggódnak. Jason Vaughn, orlandói utazási ügynök, aki a Fat Travel Tested oldalon oszt meg tippeket nekik, szerinte egyébként az új szabály minden utast érint majd. „A jelenlegi szabályok kényelmesebbé tették a repülést, most viszont mindenki számára rosszabb élmény várható” – mondta. Vaughn a változást csalódásként éli meg a Southwest hűséges utasai szempontjából, és úgy érzi, a légitársaság elveszítette identitását.
A Southwest az elmúlt időszakban nehézségekkel küzdött, és befektetői nyomás alatt áll, hogy növelje bevételeit. A társaság tavaly azt is bejelentette, hogy külön díjat kér a nagyobb lábtérért és éjszakai járatokat indít.

