Mérgező gáz a túrkevei strandon: százhúsz embert menekítettek ki, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
Klórgáz-mérgezés miatt a Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kemping létesítményeiből és a környékről százhúsz embert kellett kimenekíteni kedden délelőtt – írja a szoljon.hu.
A lap a katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva azt írja, “víztisztítás céljából két vegyszer vegyítése okozott mérgező gázfejlődést, ami miatt rosszul lettek a fürdőzők.” A portál meg nem erősített információi szerint tizennégy embert azonnal kórházba szállítottak, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A túrkevei strand a Facebook-oldalán arról tájékoztat, hogy keddre bezártak, a továbbiakról később tájékoztatnak.
Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense később úgy tájékoztatott: az esethez a mezőtúri hivatásos, a túrkevei önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor is kivonult a helyszínre.
Az egységek a gépház százméteres körzetét lezárták, továbbá a szomszédos kempinget is kiürítették.
Ez azt jelentette, hogy százhúsz embernek kellett ideiglenesen elhagynia a tartózkodási helyét – tette hozzá.
A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végzett, és az egészségügyi határértéket el nem érő szivárgás elérésekor kezdődhetett meg a szivárgó anyag átfejtése – mondta, jelezve: egy ezzel foglalkozó cég érkezett a helyszínre, a gépház tartályából átfejtette ezt az anyagot teherautóra és elszállította.
A kempingbe azóta mindenki visszatérhetett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az esettel kapcsolatban a Mezőtúri Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
Cikkünk frissült.
