A város történetének harmadik olimpiáját szervező LA28 bejelentette, hogy partnerségre lépett az Archer Aviation vállalattal, amely légitaxi-szolgáltatást nyújtana az olimpia és a paralimpia idején – írja a BBC. A tervek szerint az Archer egy flottányi légijárművel szállítaná az érdeklődőket a különböző helyszínekre és onnan vissza – közölte a bizottság csütörtökön.

A repülő taxik régóta dédelgetett olimpiai álomnak számítanak.
A 2024-es párizsi olimpiára is tervezték már őket, de az európai légügyi hatóság végül nem adta ki időben az engedélyt.
Az Archer Aviation gépei sincsenek még engedélyezve az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) által, így egyelőre nem alkalmasak kereskedelmi használatra. A cég alapítója és vezérigazgatója azonban azt reméli, még idén megszerezhetik az úgynevezett típusbizonyítványt, amely igazolja, hogy a gép megfelel a tervezési és biztonsági előírásoknak.
Ha sikerül időben megkapni az engedélyeket, a repülő taxik 10–20 perces járatokat kínálnának a lakosok és a látogatók számára, előre kijelölt pontok között közlekedve.
Annyiba kerül majd, mint a premium Uber
A viteldíjak pontos összegét még nem tudni, de az Archer vezérigazgatója, Adam Goldstein szerint várhatóan egy prémium Uber-járat árához hasonló összegért szeretnék elérhetővé tenni a szolgáltatást. A népszerű fuvarmegosztó szolgáltatásokhoz hasonlóan az utasok egy applikáción keresztül rendelhetnék meg a járatokat.
A repülő taxi legfeljebb négy főt tud szállítani, és helikopterhez hasonló módon száll fel és le.
Az Archer, amely mögött olyan nagy nevek állnak, mint a Boeing és a United Airlines, azon cégek közé tartozik, amelyek célja a városi közlekedés megreformálása rövid távú légi járatokkal a zsúfolt városrészek között. A szektor azonban komoly kihívásokkal küzd, például az akkumulátorok kapacitása terén, és az FAA engedélyének hiánya.
Az Archer Aviation célja, hogy gépei ugyanolyan biztonsági szintnek feleljenek meg, mint a kereskedelmi légitársaságok gépei.
„Át akarjuk alakítani Los Angeles közlekedését, és olyan örökséget szeretnénk hátrahagyni, amely hatással van Amerika jövőbeli közlekedésére” – nyilatkozta Goldstein. „Erre a legjobb alkalom a LA28 olimpia.”
A biztonsági kérdések, a szabályozások és a szükséges befektetések komoly akadályokat jelentenek azoknak a cégeknek, amelyek a repülő taxik bevezetésén dolgoznak. Az Archer bízik abban, hogy sikerül kitörnie a korábbi sikertelen kísérletek sorából.
Világszerte zajlanak a próbálkozások
Az Egyesült Királyság 2024-ben indította el a „Future of Flight” (A repülés jövője) nevű akciótervét, amely szerint az első repülő taxik akár már 2026-ban megjelenhetnek a brit égbolton.
Harmadik alkalommal rendeznek olimpiát
Los Angeles korábban 1932-ben és 1984-ben adott otthont az olimpiának – ez lesz tehát a harmadik alkalom, hogy a város nyári játékokat rendez. Az LA28 egyik különleges vállalása, hogy az olimpia idején nem engednek be autókat – ez komoly kihívás, főleg azután, hogy meghiúsultak a tömegközlekedési hálózat bővítésére irányuló tervek.
