Különös tárgy úszkál a Velencei-tó felszínén - adatai most mindennél fontosabbak a szakembereknek
A Velencei-tó állapotát már automata vízminőség mérő bója is folyamatosan figyeli – írja az MTI. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) berendezése negyedóránként végez méréseket, így a szakemberek gyorsan észlelhetik, ha kedvezőtlen irányba változik a tó vízminősége.
Erre az elmúlt évek szélsőséges hidrológiai és éghajlati viszonyai miatt egyre nagyobb szükség van. Az OVF tájékoztatása szerint a Velencei-tó sérülékenyebb állapotba került, a rendkívül csapadékszegény időjárás következményei pedig már a tavasz végén egyértelműen megmutatkoztak.
A kevés csapadék radikális változáson ment át a tó vize
A csökkenő vízszinttel párhuzamosan a Velencei-tó vize „betöményedett”, vagyis sótartalma kiemelkedően magasra emelkedett. Ezzel egy időben tömegesen elszaporodtak a pikoalgák, a tó keleti medencéjében pedig magas klorofill-a-tartalmat mértek.
A vízügyi szakemberek szerint több kedvezőtlen folyamat is egyszerre jelentkezik. A tartósan alacsony vízszint mellett emelkedik a sótartalom, felkeveredik az üledék, miközben jelentős az algabiomassza is. Ezek együttesen a vízminőség romlására utalnak, ezért különösen fontossá vált a tó folyamatos megfigyelése.

Ennek érdekében június 1-jén a Maconkai-víztározóból a Velencei-tó fürdőző területére helyezték át a vízminőséget mérő bóját. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy a szakemberek ne csupán időszakos mérésekből következtessenek a tó állapotára, hanem folyamatosan lássák a változásokat, és időben felismerjék a kedvezőtlen folyamatokat.
Így még azelőtt lehetőség nyílhat a beavatkozásra, hogy a helyzet súlyosabbá válna.
A lehető legsűrűbben mér
A bója 15 percenként végez méréseket, az összegyűjtött adatokat pedig félóránként továbbítja egy központi, online elérhető adatbázisba. A sűrű mérési adatokból nemcsak az látható, milyen állapotban van éppen a tó, hanem az is, milyen irányba változik a vízminőség, illetve történik-e hirtelen eltérés.
Ez azért lényeges, mert a Velencei-tó vízminősége akár egyetlen nap alatt is jelentősen változhat. Az oldott oxigén koncentrációja és az algák aktivitása erősen ingadozhat a napszakokkal, egy szelesebb időszak pedig rövid idő alatt felkeverheti az üledéket, ami jelentősen növelheti a víz zavarosságát.
A mérőbója ezért nem egyszerűen egymástól független adatokat szolgáltat. A folyamatos mérésekből az is kirajzolódik, hogy a változások milyen irányban és milyen sebességgel zajlanak.
Ötéves csúcsok közelében vannak egyes értékek
A Velencei-tó természetes adottságaiból fakadóan szikes, sós jellegű tó, amit a fajlagos elektromos vezetőképesség értékei is tükröznek. A tartósan alacsony vízállás, a meleg és száraz idő, valamint az erőteljes párolgás azonban tovább növelheti a víz oldottanyag-tartalmát, vagyis fokozhatja a tó vizének „betöményedését”.
Az egyik kiugró mérési eredményt augusztus 8-án rögzítették: a fajlagos elektromos vezetőképesség ekkor 10 002 µS/cm-es értéket ért el. Az aktuális mérési eredmények az elmúlt öt évben rögzített legmagasabb értékek közé tartoznak.

