2039-ig nem látunk még egy ilyet: ma este különleges napnyugta vár Magyarországra
Augusztus 12-én este különleges égi jelenség tartja lázban Európát. A teljes napfogyatkozás sávja Grönlandon és Izlandon is áthalad, majd eléri Spanyolországot, ahol több mint egy évszázada nem volt példa hasonló eseményre. Nem véletlen, hogy a ritka esemény valóságos napfogyatkozás-turizmust indított el.
Félmillióval több turista érkezhetett Spanyolországba
Spanyolország az ilyenkor megszokottnál mintegy félmillióval több látogatóra számít a teljes napfogyatkozás miatt – írja az MTI.
A spanyol gazdasági minisztérium a szállásfoglalások alapján úgy becsülte, hogy
az esemény több mint 347 millió eurónyi bevételt generálhat.
A napfogyatkozás megfigyelésére legalkalmasabb területeken a szállodai foglalások száma 17,8 százalékkal nőtt az előző év augusztusához képest, a kempingek pedig teltházzal üzemelnek.
A lakóautók iránt is szokatlanul nagy lett a kereslet. Luis López, a Spanyol Lakóautó-ipari és Kereskedelmi Szövetség alelnöke szerint már hónapokkal korábban elkezdtek befutni a kifejezetten erre az időszakra szóló foglalások, egyes vállalkozásoknak pedig bővíteniük kellett a flottájukat.
Még a legnagyobb spanyol telekommunikációs vállalatok is megerősítették hálózatukat azokon a területeken, ahová várhatóan a legtöbb napfogyatkozás-néző érkezik.
Az időjáráson múlhat, ki látja a teljes fogyatkozást
A hónapokkal korábban lefoglalt szállások és repülőjegyek mellett egyetlen dolgot nem tudtak bebiztosítani a turisták: a felhőtlen égboltot.
A spanyol meteorológiai szolgálat legfrissebb előrejelzése alapján az ország jelentős részén kedvezőek lehetnek a körülmények, többfelé kevés felhő vagy derült ég várható.
A totalitás sávjának egyes népszerű északi részein ugyanakkor kevésbé ideális a helyzet. A Kantábriai-tenger térségében és Galícia északi részén alacsony felhőzet zavarhatja a látványt, az ország keleti részén és a hegyvidékeken pedig délutáni gomolyfelhők jelenhetnek meg.
A napfogyatkozást ráadásul rendkívüli hőség kíséri: Spanyolország több belső területén 35 fok fölé, az Ebro és a Guadalquivir völgyében pedig helyenként 40 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Magyarországról mikor kezdődik a napfogyatkozás?
Magyarország ugyan kívül esik a teljes napfogyatkozás sávján, a különleges látványból azonban mi sem maradunk ki.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint Budapestről nézve 19 óra 22 perckor kezdődik a részleges napfogyatkozás. A Hold ekkor kezdi meg látszólagos útját a napkorong előtt.
A jelenség különlegessége az lesz, hogy a fogyatkozás éppen a naplemente közeledtével válik egyre látványosabbá.
Budapesten 19 óra 58 perckor nyugszik le a Nap, ekkorra a Hold a napkorong mintegy 60 százalékát takarja majd el. A vastag légrétegen áthaladó napfény miatt a Nap egyre narancsosabb, vörösesebb árnyalatot ölthet, miközben korongjából egyre nagyobb darabot harap ki a Hold.
A légköri fénytörés miatt a horizont közelében a Nap alakja kissé lapítottá válhat, így a lenyugvó napsarló sem lesz teljesen szabályos.
Nyugat-Magyarországon lehet a leglátványosabb
Nem mindenhol ugyanannyi ideig lesz megfigyelhető a fogyatkozás.
Az ország nyugati részén később nyugszik a Nap, ezért ott hosszabb ideig és nagyobb fedettség mellett lehet követni a jelenséget. Kelet-Magyarországon ezzel szemben hamarabb eltűnik a Nap a horizont mögött.

A látvány legszebb része mindenhol nagyon alacsonyan, közvetlenül a látóhatár közelében történik.
Emiatt különösen fontos, hogy olyan helyet válasszunk, ahonnan teljesen szabad kilátás nyílik nyugat felé.
Dombtetők, hegycsúcsok, nagyobb vízpartok vagy sík, fáktól és épületektől mentes alföldi területek lehetnek ideális megfigyelőhelyek.
Érdemes jóval naplemente előtt megérkezni, hiszen akár egy távolabbi fasor vagy épület is eltakarhatja a horizont közelébe süllyedő Napot.
2039-ig nem lesz még egy ilyen napnyugta
A mostani jelenség ritkaságát nem egyszerűen az adja, hogy Magyarországról részleges napfogyatkozás látható, hanem az, hogy a fogyatkozó Nap éppen a horizonton nyugszik le.
Magyarországról legutóbb 2003. május 31-én lehetett hasonlóan különleges, horizontközeli fogyatkozást látni a Svábhegyi Csillagvizsgáló közlése szerint. Akkor fordított volt a helyzet: a Nap már részlegesen elfogyva kelt fel.
A mostanihoz hasonló, napnyugtával egybeeső, látványos napsarlós jelenségre legközelebb 2039. június 21-én kerül sor Magyarországon.
Ez a dátum persze nem azt jelenti, hogy addig hazánkból egyetlen napfogyatkozást sem lehet majd látni. Arra kell ilyen sokáig várnunk, hogy ismét részben elfogyva, sarló alakban bukjon a Nap a horizont alá.
Napfogyatkozás-szemüveg nélkül ne nézzünk a Napba
A látvány szépsége ellenére a biztonság most különösen fontos.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló figyelmeztetésében hangsúlyozta: szigorúan tilos szabad szemmel vagy nem megfelelő eszközzel a Napba nézni, mert akár néhány másodperc alatt maradandó, visszafordíthatatlan szemkárosodást, szélsőséges esetben vakságot is okozhat.
Ez akkor is igaz, amikor a Nap már nagyon alacsonyan jár, vagy részben eltakarja a Hold.
A megfigyeléshez kizárólag megbízható forrásból származó, kifejezetten napmegfigyelésre készült szemüveg vagy csillagászati napszűrő használható. Megfelelő védelmet nyújthat legalább DIN 15-ös erősségű, minősített hegesztőüveg is.
A hagyományos napszemüveg nem elég. Ugyancsak veszélyes lehet kormozott üvegen, fotografikus filmen vagy CD-lemezen keresztül nézni a Napot, ezek ugyanis nem szűrik ki megfelelően a káros sugárzást.
Távcsővel vagy látcsővel megfelelő napszűrő nélkül még veszélyesebb a megfigyelés. Ilyenkor kizárólag a műszer objektívje elé biztonságosan rögzített, kifejezetten napmegfigyelésre gyártott szűrőt szabad használni.
Így napfogyatkozás-szemüveg nélkül is láthatjuk
Annak sem kell teljesen lemondania a jelenségről, akinek nincs megfelelő védőszemüvege – pláne, hogy az több helyen hiánycikk lett a napokban. Ilyenkor azonban nem szabad közvetlenül a Napot nézni, helyette a képét kell kivetíteni.
Itt például egy rendkívül egyszerű módszert mutattak be: egy szűrő, például tésztaszűrő apró lyukain áthaladó napfényt egy világos felületre vetíthetjük.
A kis nyílások lyukkameraként működnek, ezért a földön vagy egy fehér papírlapon apró napsarlók sokasága jelenhet meg.
Hasonló jelenség figyelhető meg a fák alatt is. A levelek közötti apró rések természetes lyukkameraként működnek, így a talajon a megszokott kerek fényfoltok helyett az elfogyó Nap sarló alakú képei rajzolódhatnak ki.
A módszernél egyetlen szabály különösen fontos: ne a lyukon keresztül nézzünk a Napba, hanem háttal a Napnak kizárólag a kivetített képet figyeljük.
A napfogyatkozással nem ér véget az esti égi műsor
Augusztus 12-én ráadásul nem a napfogyatkozás lesz az egyetlen különleges égi esemény.
Az augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka környékén tetőzik a Perseida meteorraj, így naplemente után érdemes lehet továbbra is az égboltot figyelni.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 12-i Csillagkapu programján élő közvetítésben, szakértői magyarázattal követhető a spanyolországi teljes napfogyatkozás is. Az esti programban emellett a Perseidák és a Vénusz félfázisa is szerepet kap.


