Magyarország egyik legjelentősebb gyógyvízkincse a Dél-Alföldön található, ahol több mint ötven minősített termálvíz áll a fürdőzők rendelkezésére, írja a Termál Online. Kevesen tudják azonban, hogy a régió legrégebben elismert gyógyvize egy békési kisvároshoz kötődik, és már 1960-ban megkapta a hivatalos minősítést. Ez a különleges összetételű víz ma is számos egészségügyi problémára kínálhat megoldást: nézzük, hol találjuk!
Első volt az 50 gyógyvíz közül
A Dél-Alföld Magyarország egyik leggazdagabb gyógyvízkincsű térsége, ahol kiemelkedően sok termálkút működik, és ezek közül több mint ötven vizét hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították. A kínálat földrajzilag is jól követhető: a legtöbb ilyen minősített vízforrás Bács-Kiskun vármegyében található, ahol több mint húsz helyen hasznosítják a gyógyhatású vizeket. Emellett Békés vármegyében 16, míg Csongrád-Csanádban 17 gyógyvíz áll rendelkezésre, ami szintén jól mutatja a régió kiemelkedő termálvíz-potenciálját.

Fontos megjegyezni, hogy egy fürdő története és a gyógyvíz hivatalos minősítésének időpontja nem feltétlenül esik egybe, hiszen sok esetben csak évekkel vagy akár évtizedekkel a megnyitás után kezdeményezik a víz gyógyhatásának elismerését. A Dél-Alföldön ennek ellenére már viszonylag korán megtörtént az első ilyen minősítés:
1960-ban a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő termálvize kapta meg elsőként a gyógyvíz státuszt,
ezzel mérföldkövet jelentve a régió fürdőkultúrájában.
Számos problémára jelent gyógyírt
Gyomaendrőd egy mintegy 13 ezres lakosú kisváros Békés vármegyében, amely különleges összetételű gyógyvizéről ismert. Az itt feltörő termálvíz alkáli-hidrogénkarbonátos jellegű, jelentős fluoridtartalommal rendelkezik, emellett számos ásványi anyagot – például káliumot, nátriumot, kalciumot és vasat – is tartalmaz. A víz összetételét különféle ionok és vegyületek – kloridok, bromidok, jodidok, szulfátok, valamint metabórsav és metakovasav is gazdagítják.
Ennek köszönhetően fürdőkúra formájában többféle egészségügyi problémára nyújthat enyhülést,
különösen mozgásszervi betegségek, reumatikus panaszok, köszvény, idegi eredetű fájdalmak, nőgyógyászati gyulladások, illetve sérülések utáni rehabilitáció esetén.
A régió többi részén később történt meg a gyógyvizek hivatalos elismerése, de ezek is jelentős múlttal rendelkeznek. Békés vármegyében a gyulai gyógyvíz számít a második legrégebben minősítettnek, amely 1968-ban kapta meg ezt a státuszt. Csongrád-Csanád vármegyében a szegedi Anna-kút vize már 1967 óta viseli a gyógyvíz minősítést, míg Bács-Kiskunban csak később indult el ez a folyamat: ott 1987-ben egyszerre három településen – Kecskeméten, Kiskunmajsán és Tiszakécskén – nyilvánították gyógyvízzé a helyi termálvizeket.

