Terjeszkedjünk gazdaságosan! - Új otthonunk, a tetőtér (x)

Külső forrás -
A magyar otthonok többségében a tetőteret szinte csak tárolásra használjuk annak ellenére, hogy egy nagyobb otthon vásárlásához szükséges összeg töredékéből kényelmes lakótérré alakítható. 

Egy tetőtér-beépítés fajlagos kivitelezési költsége a meglévő tetőszerkezet, a födém és a ház alapozásának állapotától, illetve a tulajdonosok igényeitől függően nagyon változó lehet, kb. 150 ezer és 200 ezer Ft/m2 közé esik. Ezzel szemben egy új családi ház kivitelezési költségei m2 alapon számolva 250.000 Ft-ra rúgnak. A megtakarított pénzt akár a tetőtér berendezésére is fordíthatjuk. Ráadásul a „felfelé terjeszkedéssel” és minőségi tetőtéri ablakokkal olyan helyiségeket hozhatunk létre, ahol egész évben sok a természetes fény, így jóval kevesebb a mesterséges világítás, illetve kiválóan szellőztethető. 

Az építkezési kedv megindulásával a telekárak is elkezdtek emelkedni, a CSOK támogatások hatására pedig ez a folyamat állandósulni látszik. Ebből az következik, hogy érdemes átgondolni a költözés helyett is az otthonunk bővítését. Az a tény is emellett szól, hogy egy későbbi eladáskor az ingatlanunk értékét nagyban befolyásolja a ház telekhez viszonyított mérete, illetve az épület környezetbe illeszkedése. Az épület oldalirányú bővítésével a nagyobb alapterület ellenére is veszíthet az ingatlan az értékéből, hiszen csökken a környező zöld felület. Ezzel szemben a tetőtér lehetőséget ad arra, hogy nagyban megnöveljük életterünket úgy, hogy ez nem megy a környezet rovására, megmarad mindennapi használatra a kert. Ezen felül a tetőtér megfelelő mennyiségű és méretű tetősíkba illeszkedő ablakkal megteremti a kapcsolatot a külvilággal és felhelyez bennünket a magasba, minden más fölé, így távol kerülhetünk az utcai zajoktól, a szagoktól és a szmogtól. 

Amennyiben új családi ház építésére adjuk a fejünket, akkor is számoljunk a beépített tetőtérrel. Ha családalapítási szándékkal építkezünk, felcseperedő gyermekeinknek meg tudjuk adni a saját szobát. Számoljunk azzal is, hogy a gyerekek nagyon hamar felnőnek és elérik azt a kort, amikor saját birodalomra lesz szükség – ha készen áll a beépített tetőtér, akkor minimális beavatkozással bárhogy alakíthatjuk a felső szintet. Ha házat vásárolunk és  azt tapasztaljuk, hogy nincs beépítve a padlástér, mindenképpen egyeztessünk egy szakemberrel, aki ilyen szemmel is átvizsgálja kiszemelt otthonunkat.

Meglévő családi házunk bővítése esetén egyértelműen a legjobb megoldás a tetőtér beépítése. Megfelelő tervezéssel, minőségi anyagok használatával és hozzáértő szakemberrel történő közös munka esetén akár 2-3 szintet is tudunk növelni a ház energetikai besorolásán, ami kevesebb energiapazarlást és több megmaradó családi büdzsét eredményez. Nem utolsó szempont, hogy a beépítés jóval kevesebb időt vesz igénybe és kevesebb felfordulással jár, mint egy építkezés, vagy egy költözés. Elképzelhető, hogy lesznek olyan periódusok a kivitelezés során, amikor nem tartózkodhatunk otthon, de ezek jellemzően nem hosszú időszakok. 

Ha beépítjük, vagy átalakítjuk a tetőterünket, fontos, hogy gondosan tervezzük meg azt, hiszen a tetőtér nem egy statikus tér, a jövőben is meg kell felelnie aktuális igényeinknek – javasolják a VELUX szakértők. A tervezésnél vegyük számításba a későbbiekben esedékes átalakításokat is, akár egy teljesen önálló, tetőtéri lakás leválasztását. 

A megfelelő szakemberek megtalálása, az időzítések és a költségek megtervezése és beosztása, majd a beépülő anyagok kiválasztása nagy feladat. Éppen ezért fontos, hogy olyan mesterekkel dolgozzunk, akik jártasak a minőségi építőanyagok és nyílászárók világában. A tetőtér két legfontosabb pontja a megfelelő szigetelés és a kiváló tetőtéri ablakok – ha ezek nincsenek megfelelően kiválasztva, akkor akármilyen gondosak is voltunk, a végeredmény nem, vagy csak rövid ideig fog megfelelően szolgálni bennünket.. 

Több, mint 20 éve dolgozik VELUX tetőablakok beépítésével és karbantartásával Kis Attila. Hosszútávon nem elképzelhető szerinte más választás, ezért minden új és meglévő tetőtérbe VELUX tetőtéri ablakokat ajánl, azon belül is az új, 3-rétegű üvegezéssel ellátott Standard Plus ablakokat.
Ezeknek az értékei már most megfelelnek a 2020 utáni energiakövetelményeknek.

Tudjon meg többet szakértőktől, nézzen példákat: velux.hu

 

Ez is érdekelhet

képcím

Tényleg nem léteznek MTK-szurkolók? (mítoszrombolás?)

képcím

Filléres megoldással megvédhetők a szarvasmarhák a...

képcím

Nyolc ötlet a játékos húsvéti tojásvadászathoz