VV Fanni családja szerint nem B. László a tettes

Startlap - Startlap
A rokonok szerint a lány testét is máshol kéne keresni.

A magyar kriminalisztika történetének egyik legdrágább nyomozása az, amely a Való Világból ismert Novozánszki Fannit ügyében zajlik. A novemberben eltűnt fiatal lány minden bizonnyal gyilkosság áldozata lett, a gyanú szerint a tettes az előzetes letartóztatásban lévő B. László. A lány családja nem ért egyet a rendőrséggel, szerintük B. Lászlónak csak kisebb szerepe volt a tragédiában – írja a Bors.

 

Bár Katival, Fanni édesanyjával mostanában nem beszéltem, szerintem az egész család nevében mondhatom, hogy mi nem hisszük, hogy az előzetes letartóztatásban ülő B. László a gyilkos. Szerintünk ő csak szállító volt, aki elfuvarozta Fannit valahová, és ő az, aki úgymond elviszi a balhét. Nyolc hónap telt el, és én egy ideje igyekszem tudatosítani magamban, hogy Fanni sajnos, nagy valószínűséggel már nem él. Szeretnénk végre tisztességesen eltemetni és búcsút venni tőle, ha lenne egy hely, ahol meglátogathatnánk őt

– fejtette ki a lapnak Fanni unokatestvére, aki szerint könnyen lehet, hogy rokona testét nem a Dunában és kisebb tavakban kéne keresni, hanem inkább a lány otthonához közeli lakópark betonjában. Fanni eltűnésének idején ugyanis építkezések zajlottak alig 800 méterre a lakásától: az új lakóházak alapját már kiásták, és épp a betonozás következett.

Ez is érdekelhet

képcím

Emberölés történt a Thököly úton szombat éjjel

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...

képcím

Emberölésért körözött terroristát fogtak el Magyarországon