Visszaállítaná a halálbüntetést a Mi Hazánk

Startlap - Startlap
A védtelenek sérelmére elkövetett életellenes cselekményekre vezetnék be a kivégzést.

Egyes bűncselekmények esetében visszaállítaná a halálbüntetést, a hazai börtönök zsúfoltságának enyhítésére pedig bevezetné a bérrabtartást a Mi Hazánk Mozgalom – mondta el csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a szervezet elnöke.

Mint mondta, a párt alapító nyilatkozatáról a múlt héten indított vita során a feltett húsz kérdésre mintegy 20 ezer szavazat és ezer írásos vélemény érkezett, a most felvetett két téma esetében szinte egyöntetű támogatással.

Tájékoztatása szerint a védtelenek – így a gyerekek, idősek – sérelmére elkövetett életellenes cselekményekre vezetnék be a kivégzést, amelynek visszatartó erejét kutatások bizonyítják.

Toroczkai a bérrabtartás esetében arról beszélt: Magyarországon napi 8-9 ezer, míg Oroszországban 2 ezer forintra rúgnak a fogva tartás költségei; egy 4 ezer forintos átalánnyal mindkét állam költségvetése jól járna.

Megtoldotta ezt azzal, hogy a Szibéria szó “önmagában is visszatartó erő lehet” a bűnelkövetés előtt. Megjegyezte: a börtönzsúfoltsági lista második helyezettje, a Magyarországot követő Belgium hosszabb ideje alkalmazza ezt a gyakorlatot, holland fegyintézetekben helyezve el elítéltjeit.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a külföldi fogva tartás emberi jogokat sértene, a politikus azt hangsúlyozta: számukra a fogvatartottakénál sokkal fontosabbak az áldozatok jogai.

Ez is érdekelhet

képcím

Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő...

képcím

Paris Hilton első babafotója 5 hónapos lányáról

képcím

A tavaszi piacok sztárja spanyol csavarral – újkrumpli bravas