Újabb égető ügyben jelentett be pálfordulást Tarlós

Startlap - Startlap
"Azt mondta, hogy ti most itt meg fogtok dögleni" - megrázó részletek derültek ki a vasárnapi győrújfalui balesetről. 18 éven át dolgozott azon a hazai műemlékvédelem, amit most a kormány egy mozdulattal lesöpört. Elszabadult egy mozdony Érden. Hírösszefoglaló.

A 3-as metró klimatizálása után újabb jelentős ügyben jelentett be pálfordulást Tarlós

Hétfőn Tarlós Főpolgármesteri Hivatala belengette, hogy már tárgyalnak a 3-as metró klimatizálásáról, pedig korábban kvázi kinevette az ötletet. Majd ugyanazon a napon a Kossuth Rádióban egy másik, a fővárosiak életét mélyen érintő kérdésről is hasonlóan váratlan jó hírekkel szolgált az újraválasztásán ügyködő főpolgármester. Igaz, ebben a kérdésben nem ő az, aki a szöges ellentétét mondja annak, amit eddig állított, hanem Orbán Viktor. Minderről bővebben itt olvashatsz.

“Azt mondta, hogy ti most itt meg fogtok dögleni” – elképesztő részletek derültek ki a vasárnapi győrújfalui balesetről

Vasárnap kora reggel Győrújfaluban brutális baleset történt: egy ember szörnyethalt, négyen kórházba kerültek, miután autójuk iszonyú erővel belecsapódott egy fába. A balesetről nyilatkozott egy szemtanú, valamint az egyik sérült is, aki elmesélte, hogy sírva könyörgött a sofőrnek, hogy álljon meg. Megrázó beszámolóikat a következő cikkben találod.

“Idiótát csináltak a magyar szakmából” – 18 éven át dolgozott azon a hazai műemlékvédelem, amit most a kormány egy mozdulattal lesöpört

2009 óta a Limes, azaz a Római Birodalom határa Magyarország legfontosabb világörökségi várományos helyszíne, amelyet mintegy 18 éves szakmai előkészítőmunka után Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával együtt jelöltük az UNESCO listájára.

Római hídfőállás maradványai Verőcén (Fotó: Wikipédia/ Kossuthzsuzsa)

A jelöléssel nem volt semmi gond, július elején Bakuban meg is született volna a döntés a világörökségi minősítésről. Ehhel képest májusban a kormány egy határozata – amely indoklást nem tartalmazott – váratlanul tönkretette az egész folyamatot. A szakma értetlenül áll a helyzet előtt, amely nagyon kínos a magyar kulturális diplomáciára nézve

Elszabadult egy mozdony Érden

Hétfő délután elszabadult Érden egy szerelvény nélküli kis mozdony, és ezzel nem kicsi galibát okozott. A baleset körülményeiről a következő cikkben olvashatsz.

Egy igazi nagyágyút indítanak Hódmezővásárhelyen Márki-Zay ellen

Egy jelentős személy lesz ősszel Márki-Zay Péter kihívója Hódmezővásárhelyen az önkormányzati választáson. A következő cikkben a jelölt is megszólal.

Orbán Viktor újabb irdatlan összeget költene kisvasútra, és már a magyar járműcsalád fejlesztése is felmerült

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Sokan értetlenül állnak a miniszterelnök rettenthetetlen kisvasút-mániája előtt, de most fognak csak igazán kikerekedni a szemek, ugyanis a sajtó birtokába került egy határozat, amelyben arról van szó, hogy – rengeteg pénzért – még egy csomó kisvasutat építtetünk, illetve tartjuk karban a jelenlegieket. A helyzet annyira durva, hogy a saját kisvasúti járműcsalád kifejlesztéséről is írnak a javaslatban. A részletekért ide kattints.

Lemondott a horvát miniszter, aki nem tudott magyarázatot adni hatalmas vagyonára

Andrej Plenkovic horvát kormányfő elfogadta Lovro Kuscevic közigazgatási miniszter lemondását. Kuscevic azután mondott le, hogy a média napok óta azt firtatja, miként szerezte meg a vagyonát. Azért az ilyesmik a szomszédainknál se működnek olyan egyszerűen: Kuscevic hiába mondott le a miniszteri és egy másik tisztségéről, nem megy messzire.

Szerdán mélypontra jut a lehűlés 

Az időjárás egész héten változékony lesz, és ugyan a hűvös levegő csütörtökre kifogy az utánpótlásból, az alacsony hőmérséklet a hét végéig velünk marad.  A következő napok részletes időjárás-előrejelzése itt olvasható.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...