Trump egy klímaváltozás-szkeptikussal vizsgáltatná ki a globális felmelegedés nemzetbiztonsági kockázatait

Startlap - Startlap
Az egyik bizottsági tag szerint a szén-dioxid kibocsátása kifejezetten jót tesz az emberiségnek.

A The New York Times csütörtökön egy február 14-i keltezésű, a Fehér Házban készült feljegyzésre hivatkozva arról írt: Donald Trump munkatársai már elkészítették annak az elnöki rendeletnek a vázlatát, amellyel létrehozzák a klímabizottságot, hogy a felmelegedés nemzetbiztonsági kockázatait vizsgálják – számolt be az MTI.

Ez elsőre remekül és egyben meglepően hangzik, hiszen az USA elnökének szavaiból rendszerint az derül ki, hogy nem érti a klímaváltozást, és nem is igazán hiszi, hogy létezik. Ha viszont megnézzük a részleteket, máris nem furcsálljuk annyira Trump döntését.

Egyrészt a 12 fős testület egyik tagja William Happer lesz, a Fehér Ház fizikus végzettségű tanácsadója, aki köztudottan szkeptikusan áll hozzá ahhoz, hogy az emberi tevékenység komolyan befolyásolná a globális felmelegedést. A lap felidézte Happer személye kapcsán, hogy többször hangoztatta: az üvegházhatással járó szén-dioxid-kibocsátást nem hogy károsnak nem tartja, hanem kifejezetten hasznosnak véli az emberiség számára.

Másrészt a The New York Times úgy értesült, hogy a Fehér Ház feljegyzése kétségbe vonja azokat a tudományos és védelempolitikai elemzéseket, amelyek szerint a klímaváltozás komoly fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra. Ezen tanulmányokról azt állítja, hogy nem vetették őket alá szigorúan független és ellenvéleményeket is számításba vevő ellenőrzéseknek, illetve semmilyen teret nem adnak az ellentétes álláspontoknak.

A kongresszus egyébként a 2017 végén elfogadott védelmi költségvetési törvényében rögzítette, hogy a klímaváltozás “közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára”, és előírta a védelmi minisztériumnak egy rendszeres éves jelentés készítését a felmelegedés hatásairól. A Pentagon januárban hozta nyilvánosságra az első ilyen dokumentumot, melyben többek között azt állapították meg, hogy a klímaváltozással járó áradások, szárazság, sivatagosodás és egyre gyakoribb tűzvészek közvetlenül is fenyegetik az amerikai támaszpontokat és berendezéseiket.

Ez is érdekelhet

képcím

Hvg: Orbán lánya 600 ezres táskával a vállán találkozott...

képcím

Orbánt legkisebb lánya is elkísérte Donald Trumphoz

képcím

Fotókon Orbán Viktor és Donald Trump találkozója