Tóth Andi: Nem köt ide, Ma­gyarországra semmi

Startlap - Startlap
Az énekesnő grandiózus tervei számára túl kicsi az itthoni piac.

Tóth Andi elárulta, hogy valójában nemzetközi karrierre vágyik, és szeretné, ha Amerikában folytathatná az éneklést.

Őszinte le­szek, nem köt ide semmi. Persze a szüleim és a bátyám nagyon hiányoznak, összeszorul a szívem, ha rájuk gondolok, de a XXI. században mindegy, hogy háromszáz vagy há­rom­ezer kilométer távolságban élek tőlük. Neten napi kapcsolatban tudok lenni velük. Úgy érzem, nem köt ide, Ma­gyarországra semmi. Ez egy aprócska piac egy tucatnyi befolyásos emberrel. Nekem ennél nagyobb tér kell, grandiózusabb terveim vannak, sokkal többet akarok, mint amit itt kaphatok. Ezért akarok tengerentúli karriert

– nyilatkozta a Borsnak az X-Faktor ötödik szériájának győztese, aki elég komolyan elhatározta magát, és bízik a tehetségében.

“Képes vagyok rá, mert tu­dom, mit érek. Nekem nem kell menedzser, aki csak a pénzt viszi, de igazából nem csinál semmit, és nem kell protekció sem. Szívem szerint már ma felülnék egy repülőre, és indulnék a semmibe” – mondta eltökélten. “Nincsenek nagy igényeim, egy sátorban képes lennék megvárni, míg egy zenei kiadó meghallgatja egy dalomat és szerződést kínál. Tudom, hogy mit akarok, és et­től senki sem tántoríthat el. Ha az a feltétele egy lemeznek, hogy éjjel-nappal dolgozom, hónapokig nem alszom, akkor megteszem” – tette hozzá a fiatal tehetség.

Ez is érdekelhet

képcím

Kiderült, mit fog csinálni Orbán az Egyesült Államokban

képcím

Végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült...

képcím

Kiderült, milyen betegséget titkolt el még Biden előtt is az...