Tizenkét éve rabolta el apja a kislányát, az édesanya azóta sem látta
Aki olvasta a Lányom nélkül soha című könyvet, annak Andrea története több ponton is ismerős lehet, de a pozitív végkifejlet már 12 éve várat magára.
Az édesanya 2007-ben látta utoljára az akkor 7, most már 19 éves lányát, Leilát, akit jordán nemzetiségű apja rabolt el tőle.
Mohammedet Budapesten ismertem meg, gyrosárusként dolgozott. Naiv kislányként beleszerettem: olyan más volt, mint a többiek. Kedves, gyengéd és előzékeny. Végül hozzámentem feleségül, s nem sokkal később megszületett a kislányunk, Leila. A gondok csak ezután kezdődtek a kapcsolatunkban. Mire a gyerek iskolás lett, elhidegültünk egymástól. A férjem apja haldoklott, így megkért, hadd köszönjön el tőle a kislány. A repülőjegyeket is megvette. Nem is sejtettem, hogy esze ágában nincs visszaengedni őt velem
– mesélte Andrea a Blikknek.
Amikor kiutaztak, a család hetekig fogva tartotta őket, az anya rokonsága és a magyar nagykövetség is kereste őket.
Kiszakították Leilát a kezemből, majd elvitték. Ekkor láttam őt utoljára. Kényszerítettek, hogy írjak alá egy arab nyelvű papírt, amiről nem is tudtam, micsoda. Később derült ki, hogy a válási irataink. Szó szerint meg kellett szöknöm onnan
– folytatta az édesanya.
A muszlim törvények szerint a váláshoz elengedő az, ha a férfi háromszor kimondja, hogy „elvált vagy”.
Az eltelt 12 évben minden lehetséges lépést megtett, hogy visszaszerezze lányát, de eddig nem járt sikerrel, nemrég kapott csak hosszú idő után valami hírt Leiláról: annyit lehet tudni, hogy sokat sírt édesanyja után és nem adták még férjhez, ami arab szokás szerint nem lett volna meglepő.
Közben Andrea új kapcsolatából született egy kisfia is, akiért a sors furcsa fintoraként szintén küzdenie kell, bár itt „csak” egy magyar törvények szerinti válóper keretén belül.
2007 óta nincs olyan nap, hogy ne gondolna lányára: “Minden vágyam az, hogy egyszer meglátogassam, aztán elmondjam neki, mennyire szeretem. Azt hiszem, ott halnék meg a boldogságtól a nagylányom karjai közt.”
