Szomorú: megtalálták a Balatonban eltűnt fiú holttestét

Startlap - Startlap
Helikoptert is bevetettek a keresés során.

Megtalálták a vízimentők annak a 15 éves fiúnak a holttestét, aki szombaton eltűnt a Balatonban Balatonvilágosnál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombat este.

Orbán Zoltán elmondta, a vízimentők szonár segítségével találták meg a fiú holttestét a Club Aliga előtti vízterületen. Mivel idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az eset körülményeit közigazgatási hatósági elkárás keretében vizsgálják – tette hozzá a szóvivő.

Orbán Zoltán korábban elmondta, a ságvári fiú egy vízibicikli csúszdájáról csúszott a vízbe, majd elmerült a Club Aliga előtti vízterületen. A szintén a vízibiciklin tartózkodó nővére kiúszott a partra és ő hívott segítséget. A lány elmondása szerint testvére tudott úszni.  A fiút négy rendőrhajóval és a vízimentők két hajójával keresték, valamint helikopter is segítette a kutatást – közölte a szóvivő.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Elképesztő félméteres kilátó és "nádkorona-sétány" épült...