Szijjártó: Kilenc magyart mentenek ki az Irma hurrikán sújtotta szigetről

Külső forrás -
A külügy szerint nagyon nehéz megoldani a mentésüket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására.

A külügy kilenc állampolgárról tud, alapvetően párokról. Valamennyien szeretnék elhagyni a szigetet – közölte a miniszter. Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot. A miniszter elmondása szerint az egyik párral személyesen is kapcsolatban van, és kapnak tőlük értékes információkat.

Szijjártó közölte, hogy a holland és az amerikai válságközponttal folyamatosan kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva. A mentésbe bekapcsolódott francia hatóságoknál regisztrálták a magyar állampolgárok adatait, és kérték őket, ha lehetőségük van, hozzák el őket. Egy amerikai hajózási vállalkozással is kapcsolatban van a külügy, ill. egy repülőgép bérlésére is utasítást adott. A hurrikán sújtotta szigeten csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt, így nehéz a mentés.

Szijjártó szerint az ügy megoldása eddig a legnehezebb azok közül, amellyel szembesültek, de azon vannak, hogy megoldást találjanak.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

Ez is érdekelhet

képcím

Sci-fiből valóság lehet a térhajtómű

képcím

Grillezett spárga citromos vajszósszal

képcím

Milyen illatok riasztják el a szúnyogokat?