Szétalkudozta magát a hanyatló MSZP, így lett a választás győztese

Startlap - Startlap
Hiába zuhan a párt népszerűsége, mert van valami, amiben látványosan felülmúlják riválisaikat. Hírösszefoglaló.

Szétalkudozta magát a látványosan hanyatló MSZP, így lett az önkormányzati választás egyik legnagyobb nyertese

Az megvan, hogy már az EP-választáson is kevesebb mint 7 százalékkal zártak, az önkormányzati választáson pedig hat megyében 5 százalékot sem volt képes elérni az az MSZP, amely évtizedeken keresztül a magyar poltika egyik legmeghatározóbb szereplője volt? Sokaknak fel se tűnt, de ehhez képest ők kerültek ki az október 13-i voksolás egyik legnagyobb győzteseként. Hogyan történt mindez? Erről szól ez a cikk.

A távozó fideszesek szerint több milliárdos plusszal adták át a települések kasszáit ellenzéki utódaiknak. Tényleg ilyen jól állunk?

Egymás után posztolták ki a Fideszleköszönőpolgármesterei, hogy milyen szuper gazdasági helyzetű településeket adtak át: a bejegyzések zöme több milliárdról szólt. Erre rögtön le is csapott a Magyar Nemzet: szerintük ez ékes bizonyítéka annak, hogy a kormánypártok nem lopnak. Az új ellenzéki településvezetők többsége egyelőre még javában számol, de sok helyen már látszik, milyen az adott terület gazdasági helyzete a valóságban. Tehát akkor mennyi az annyi? Innen kiderül.

Megrázó felvétel a Vas megyei halálos baleset helyszínéről, ahol szétszakadt a fának ütköző Volkswagen

Néha olyan dolgokról is döntenie kell az embernek, amivel szembesülve először leesik a székről – Pikó András döbbenten fogadta az elődei által megalapozott józsefvárosi karácsonyi hagyományokat

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A főváros frissen megválasztott nyolcadik kerületi polgármestere a Facebookon számolt be arról, milyen mellbevágó meglepetésként érte, amikor a hivatalban az elődei által kitaposott ünnepi hagyományok folytatásáról érdeklődtek nála: Pikó – mint fogalmazott – leesett a székről, amikor kiderült, milyen ügyekben kellene döntenie. Mik azok a tradíciók, amik ennyire meglepték Józsefváros polgármesterét? Mit fog tenni ezek helyett a karácsony jegyében? Ezekre a kérdésekre itt megtalálod a választ.

Kisétált az alcsútdobozi idősek otthonából, és azóta semmit sem tudnak a neves zeneszerző édesanyjáról

Sárik Péter jazz zongoraművész, zeneszerző 79 éves édesanyjáról van szó, akinek az eltűnésével foglalkozó fényképes felhívás itt található.

Több órára leálltak a határátkelőhelyek, a repülőtéren is gond volt

A határátlépésszünetelésének okairól ebben a cikkben tájékozódhatsz.

Elfogták a férfit, aki a hajánál fogva húzott egy nőt Pápa mellett a főúton

Ha érdekel, hogyan bukkant a nyomára a rendőrség, vagy esetleg lemaradtál az ügy korábbi részleteiről, akkor ezt a cikket olvasd el.

Donald Trump biztonsági szakértőjének sikerült kizárnia magát a saját telefonjából

A pompás manőver elkövetője az a Rudy Giuliani, ukrán kapcsolatai miatt a Trump elleni vádeljárás egyik főszereplője is, és amúgy az elnök ügyvédje. Na és vajon hogy tudta elérni Giuliani, hogy ne tudjon belépnie a saját iPhone-jába? Elég viccesen. Ennek részleteit, valamint az esetből levonható ijesztő következtetéseket itt mesélik el neked.

Tengerbe zuhant a mentőhelikopter, miután kimentettek a vízből egy halászt

Fotó: Joe Raedle/Getty Images

A csütörtök délután Dél-Koreában történt baleset körülményeit ebből a cikkből ismerheted meg.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy kis falu iskolájában tanít Magyarország leggazdagabb tanára

képcím

Közel félezer milliárdos támogatást küld az EU Magyarországnak

képcím

Nagy Márton elmagyarázta, miért lett 400 forint az euró