Spanyol Nagydíj - Hamilton győzött, Vettel csak negyedik

A Mercedes brit pilótája vezeti a világbajnoki pontversenyt.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-05-13 17:14

MTI/AP/Emilio Morenatti

A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, amelyen az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari szintén négyszeres világbajnoka csak negyedik lett.

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, és pályafutása 64. futamgyőzelme, a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán harmadszor diadalmaskodott karrierje során.

A Mercedes sikerét Valtteri Bottas tette teljessé, a finn pilóta ugyanis csapattársa mögött a második helyen ért célba. A dobogó alsó fokára Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel.

A spanyol futamon a hazai közönség előtt versenyző mindkét pilóta, Carlos Sainz Jr. (Renault) és Fernando Alonso (McLaren) is pontot szerzett, ahogy a Sauber volánjánál az újonc monacói Charles Leclerc is.

Hamilton előnye 17 pontra duzzadt ezzel a sikerrel az összetettben Vettellel szemben.

A vb két hét múlva, a Monacói Nagydíjjal folytatódik Monte-Carlóban.

 

Forrás: MTI

Mai nap hírei

Rakonczay sírva mesélt a mentésről

eletforma.hu1 órája

23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de elfelejtették közölni, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője

444.hu2 órája

Koronavírus: Kevesebben fertőződtek meg és a halottak száma is csökkent

168ora.hu7 órája

Rettegve várjuk a -17 fokot, miközben a jövő hét végén a feje tetejére áll a világ

propeller.hu8 órája

Schobert Lara csak Jack-kel szereti a kólát, noha még nincs 18

ifaktor.hu8 órája

Olcsóbb iPhone érkezhet áprilisban

digitalhungary.hu11 órája

3 dolog, amit te is túl sokáig használsz

she.life.hu12 órája

Katalin hercegnét alaposan meglepte Harry és Meghan

joy.hu13 órája