Rövidpályás gyorskorcsolya vk: a férfi és a vegyesváltó arany-, Liu Shaoang bronzérmes

Startlap - Startlap
A kvartett ráadásul az ebben a számban ritkán látható rajt-cél győzelmet aratott.

Vasárnap a vegyes- és az olimpiai bajnok férfi váltó arany-, míg egyéniben Liu Shaoang országos csúccsal bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók második, Salt Lake Cityben rendezett világkupa-állomásán.

A múlt héten Calgaryban világcsúccsal győztes férfi négyesben egy változtatás volt, az egyaránt ötkarikás aranyérmes Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba mellett ezúttal Krueger Cole helyett Varnyú Alex kapott szerepet. A kvartett így is diadalmaskodott, sőt ebben a számban ritkán látható rajt-cél győzelmet aratott, azaz az éllovas pozíciót egy pillanatra sem adta át. Mögötte Kína lett a második, Oroszország a harmadik.

Hét ezred döntött

Nem sokkal korábban a magyar vegyesváltó története első vk-diadalát aratta, igaz, ez a szám egy hete Calgaryban debütált a programban. Az elődöntővel ellentétben ezúttal a magyarok a legerősebb összeállításban szerepeltek, Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellett a Liu fivérek indultak Krueger Cole és Burján helyett. A 2000 méteres táv elején negyedik helyen körözött a magyar négyes, majd Jászapáti megelőzte francia ellenfelét, a kínai váltó egyik tagja pedig elesett. Liu Shaolin így befejező emberként másodikként vette át a stafétát, s az utolsó kanyarból kijövet belül elment a hollandok négyszeres világbajnoka, Sjinkie Knegt mellett, mindössze hét ezreddel megelőzve őt.

Nem tudott javítani, de nem is rontott

Egyéniben ezúttal Liu Shaoang szerepelt a legjobban, a legrövidebb távon rajta kívül bátyja, Liu Shaolin, illetve Burján Csaba volt érdekelt. Előbbi az elő-, míg utóbbi a negyeddöntőben búcsúzva 9., illetve 16. helyen zárt.

A fináléban az MTK 20 éves versenyzője a hármas pozícióból rajtolt, ezen sem a rajtnál, sem utána nem tudott javítani, de nem is rontott rajta, azaz harmadikként haladt át a célvonalon, ráadásul 39.699 másodperces idejével 72 ezredet javított bátyja egy hete a calgaryi vk-forduló elődöntőjében elért országos csúcsán. A futam gyorsaságát jelzi, hogy a szám olimpiai és kétszeres világbajnoka, a kínai Vu Ta-csing 39.505 másodperces idejével 79 ezredet faragott saját, phjongcshangi olimpián futott világrekordján. Másodikként az 1500 méteren olimpiai bajnok, ezen a távon ötkarikás bronzérmes dél-koreai Lim Hjo Dzsun végzett.

A vasárnap egyéniben érdekelt többi magyar versenyző közül Jászapáti 500, míg Bácskai 1000 méteren búcsúzott a negyeddöntőben. A Bácskai, Jászapáti, Knoch Marta, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női váltó a kisdöntőt úgy nyerte meg és lett összességében ötödik, hogy egyetlen riválisát, a lengyel kvartettet kizárták.

Gyűlnek a vk-érmek

A magyarok az első két tengerentúli vk-állomás közül Calgaryban 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek, míg Salt Lake Cityben 3 arany- és 1 bronzérem volt a mérlegük. Utóbbi azért különleges, mert egy állomáson három elsőséget még sosem gyűjtöttek korábban.

A vk-sorozat december 7. és 9. között a kazahsztáni Almatiban folytatódik a harmadik állomással.

Ez is érdekelhet

képcím

Országot válthat Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang

képcím

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

képcím

Így nézett ki Kárpáti Rebeka kamaszként: alig ismertünk rá