Rossz kerületbe vitték a betegszállítók, papucsban, köntösben hagyták az út szélén az agyvérzéses nőt

Startlap - Startlap
Elírták a címet.

Egy hétig kezelték Erzsébetet többedszeri agyvérzéssel a Jahn Ferenc kórház neurológiai osztályán, majd kedd reggel hazabocsátották. A beteg nő még nehezen mozog és nehezen beszél, segítség nélkül nem tud járni sem, de kórházi ápolásra már nem szorul.

Betegszállítók intézték a hazaszállítását, akiknek azonban a kórházból a helyes utcanévhez és házszámhoz rossz kerületet adtak meg, így végül lakhelyétől fél órányi autózásra, Angyalföldön álltak meg.

„Egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre. Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom” – mesélte az Indexnek a beteg, akinek a szállító így felelt az angyalföldi címnél:  – „Na jó, akkor most kiszállunk.”

A betegszállító bizonygatta, hogy márpedig itt kell őt kirakniuk, amit meg is tett.

„Mivel nem tudok jól mozogni, ezért kiszedtek az autóból, letették mellém a csomagjaimat és elhajtottak, Előtte alá is írattak velem egy papírt, de nem volt nálam szemüveg és olyan állapotban voltam, nem is tudom pontosan, mit írattak alá.” – mesélte Erzsébet, aki végül egy járókelőtől kért segítséget.

Az Indexnek a Jahn Ferenc kórháznál elmondták, hogy valóban rossz kerületet tüntettek fel a lapon, a mentőszolgálattól Győrfi Pál, kommunikációs vezető pedig azt mondta, hogy bár hivatalos panasz az Országos Mentőszolgálathoz nem érkezett, hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől, amelynek kötelessége a jogszerű és tisztességes munkavégzés.

 

Címlapfotó – illusztráció: MTI – Kálmándy Ferenc

Ez is érdekelhet

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó

képcím

Curtis anyukája 3 órát várt a mentőkre, majd másnap mezítláb,...