Őzpisztoly "lőtte ki" az egyik versenyzőt a Konyhafőnök VIP-ben

Startlap - Startlap
Kiderült: a séffel egyszerre főzni egyáltalán nem könnyű.

A Konyhafőnök szerdai adásában már csak négyen versenyezhettek.

Az első feladat első hallásra nem is tűnhet nehéznek, végigcsinálni annál inkább, szimultán kellett főzni a séffel sült húst, petrezselymes burgonyával, persze ezt is kellőképpen „megcifrázva”.

Az elején jól haladtak, de ahogy haladtak előre, egyre nehezebben tartották az iramot.

Gergőnek a habzsákkal gyűlt meg a baja, érdekes mutatvány volt, ahogy a belerakott forró krumplin keresztül próbálta belegyömöszölni a kifelejtett csillagcsövet, de a tányérján már csak kisebb hibákat találtak. Márk nagyjából együtt tudott haladni a séffel, de a végén kirohangált az ő pultjához megnézni a tálalást, a mártást így is lehagyta. Áginál is lemaradt a mártás és a díszítő virágszirmok is, de a húst nagyon jól készítette el. Zsoltnál eluralkodott a káosz, miután túl sok időt töltött – ráadásul feleslegesen – a krumpli tökéletesen egyformára kockázásával. Díjazták viszont, hogy úgy tűnik, soha nem adja fel, még ilyen lemaradásból is próbált mindent kihozni. Végül Gergő ételét találták a legtökéletesebbnek.

A második feladat alapanyaga az őzpisztoly, azaz az őz combja és egy gerincrésze egyben levágva lett, melyből főételt mártással készítettek. Nehezítésként menet közben még tojást is kaptak, melyből kreatívan kellett az ételhez társítani.

Gergő előnyként tálalási tanácsokat kapott a séftől, hátrányt pedig Márknak okozott azzal, hogy csak két edénnyel főzhetett, egy lábossal és egy palacsintasütővel. Ezáltal a közbenső mosogatások időkiesést okoztak számára. Őzgerincet sütött a palacsintasütőben, hozzá rétest tálalt, illetve cukkinitortácskát is szeretett volna, de ez nem sikerült, a zsűri hiányolta is a köretet a tányérjáról.

Ági húspráddal töltötte meg az őzgerincet, alapvetően tetszett az étele, bár Zé hiányolt belőle valami kis poént. Zsolt igyekezett mindent beleadni, 7 különböző elemet tálalt, amivel lenyűgözte a séfet.

Gergő húsgolyót készített a combból, a gerincet egyben sütötte meg, a tojás sárgáját nehezen, de a fasírt tetejére rakta, ezzel elnyerte a zsűri elismerését is.

Egész napos teljesítménye alapján Gergő mehetett fel elsőnek a galériára, Márknak pedig búcsúznia kellett a versenytől.

 

Fotók: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő...

képcím

Paris Hilton első babafotója 5 hónapos lányáról

képcím

A tavaszi piacok sztárja spanyol csavarral – újkrumpli bravas