Ötven kocsit rongált meg egy budapesti férfi

Startlap - Startlap
Végigkarcolta őket egy átmulatott éjszaka után, most pedig készülhet az 5-10 millió forintos bírság befizetésére.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki ismeretlen tárggyal végigkarcolt ötven autót Budapesten 2017 januárjában. A 41 éves K. Zoltán a Nagymező, a Dessewffy, a Jókai és a Lovag utcákon haladt végig, majd egy szemtanú értesítése nyomán a rendőrség a helyszínen előállította. Kiderült, a férfi ittas állapota mellett marihuánát is fogyasztott, így a rongálás mellett kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult ellene – írja az Index.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségen hétfőn (20 hónappal később) született vádemelési javaslat az esettel kapcsolatban: a rongálás autónként 100 ezer (esetenként 200 ezer) forint kárt jelent, így a férfinak összesen 5-10 millió forinttal kell számolnia. Ezen felül még 28 gépkocsi megrongálásával volt gyanúsítva, ám azokat nem tudták a terhére róni, így további 3-6 millió forintos rongálás vádjának veszélye hárult el a feje felől.

Ez is érdekelhet

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson

képcím

Fotókon a brutális budapesti tűzeset - kedd éjjel csaptak fel a...