Őrizetbe vették az ügyészég épületét megdobáló szegedi férfit

Startlap - Startlap
Kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatását.

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szombaton megdobálta a Csongrád Megyei Főügyészség épületének falát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Huber Krisztán közölte, a megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető szombaton, nem sokkal 18 óra előtt öt alkalommal rózsaszín anyagot tartalmazó zacskókkal dobta meg a Csongrád Megyei Főügyészség épületét, amelyekkel annak falát beszennyezte.

A kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító 48 éves helybeli férfit a szegedi rendőrök néhány órán belül azonosították, elfogták, majd garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Tőle az elkövetéskor viselt ruházatot, valamint rózsaszín anyagot tartalmazó zacskókat foglaltak le – tette hozzá a főhadnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatását.

Az incidens azt követően történt, hogy a Szegedi Törvényszék előtt demonstrációt tartottak Tüntetés Szegeden Czeglédy Csaba mellett, az ügyészség visszaélései ellen címmel. A legnagyobb közösségi oldalon az eseménynél az egyik hozzászóló meg is osztott egy fotót a főügyészség összefestékezett homlokzatáról. A Legfőbb Ügyészség közleményében az igazságszolgáltatás – mint a jogállam egyik legfontosabb alappillére – elleni támadásnak minősítette a történteket.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter a bizonyítékáról: Varga Judit maffiakormányról...

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...

képcím

Tüntetők találkoztak össze Novák Katalinnal a szegedi...