Operatív törzs: több magyart hatósági karantén alá helyeztek

Startlap - Startlap
Sajtótájékoztatót tartottak a veszélyhelyzettel kapcsolatban.

Éjféltől nem érkezik semmilyen tömegközlekedési jármű Olaszországból; aki a házi karanténre vonatkozó szabályokat megsérti, az bűncselekményt követ el. Kiutasítják az országból azokat a nem magyar állampolgárokat, akik a karantén szabályait megszegik – jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs szóvivője a csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette: a honvédség közreműködik az intézkedések végrehajtása során. 

Azt is elmondta, hogy négy magyar érkezett éjféltől reggel nyolcig Olaszországból Magyarországra, ők azonnal otthoni karanténba kerültek. Két román állampolgártól megtagadták a belépést, és két dél-koreai állampolgárt is visszairányítottak Ausztriába. 

 Az Olaszországból hazaérkezett állampolgárok a lakhelyükön kerülnek 14 napos karanténba. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hatósági házi karanténről beszélt. Mint mondta, ez egy újabb intézkedést jelent, aminek lényege, hogy azokra a nem beteg emberekre vonatkozik,  akik hazatérnek abból a 4 országból, ahol jelentős mértékben járványos területről beszélünk.

A hazatérők esetében indokolt a járványügyi megfigyelés saját otthonukban – fűzte hozzá. Azért hatósági a karantén, mert nem önként választható, vagyis erre kötelezi őket a hatóság. Amennyiben a család által ellátásuk nem lehetséges, a karanténba helyezettek az önkormányzatoktól kaphatnak segítséget – tette hozzá. 

További részletek ebben a cikkben.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Ez volt Novák Katalin és férje koronázási szettje - a hét...

képcím

Megszünteti a kormány az oltási igazolványt