Operatív törzs: jön a rendőri intézkedés

Startlap - Startlap
Az üzleteket ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket.

Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon a járvány terjedésének megakadályozása mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az ország nem állhat le, hiszen a második hullám sokkal hosszabb ideig tart, mint a tavaszi első hullám. Ezért a korlátozó intézkedéseket megfontoltan kell bevezetni – tette hozzá.

Jön a rendőri ellenőrzés

Hangsúlyozta, jövő hétfőtől a nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit.

Változás lesz az is, hogy például a boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket – hívta fel a figyelmet Lakatos Tibor, hozzátéve, a figyelmeztetéstől az egymillió forintos bírságig terjedhet a büntetés, de akár be is zárhatják az üzletet.

Fotó: MTI/Varga György

Kiemelte, a hatóságok számítanak az állampolgárok együttműködésére, és azt kérte, hogy mindenki segítse a járvány “kordában tartására” tett intézkedéseket.

Még nagyobb óvatosságra intik a tömegközlekedőket 

Közölte azt is, eddig a járványügyi szabályok megsértése miatt kiszabott szankciók 43 százaléka figyelmeztetés volt.

Ez azt jelenti, hogy a rendőrök inkább figyelmeztettek, de “ennek az időnek most már vége van”, mert nagyon megnőtt az új fertőzöttek száma – hangsúlyozta.

A halottak napi megemlékezések kapcsán elmondta, fontos, hogy aki közösségi közlekedéssel utazik a temetőbe, viseljen maszkot, a sírkertekben pedig tartsák egymástól a megfelelő távolságot, és ott is, tehát szabadtéren is viseljenek maszkot, ha például csoportosan emlékeznek elhunyt szeretteikről.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Ez volt Novák Katalin és férje koronázási szettje - a hét...

képcím

Megszünteti a kormány az oltási igazolványt