Operatív törzs: az összes fertőzött 4,66 százaléka egészségügyi dolgozó

Startlap - Startlap
A szerdai tájékoztatón továbbra sem javasolták a tömegrendezvényeken való részvételt.

A hivatali kötelezettségei miatt az operatív törzs tájékoztatójától távol maradó Müller Cecíliát szerdán a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője helyettesítette. Galgóczi Ágnest ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi statisztikáját, majd az influenzavírusról hallhattunk egy rövidebb, általános ismeretetést. Mint a korábbi napokban a médiában oly sokszor, ezúttal is elhangzott: az influenza elleni ingyenes vakcinát a háziorvosunknál kell igényelni, a szakemberek mindenkinek javasolják, hogy éljenek az ingyenes oltás lehetőségével

Újságírói kérdésre válaszolva a főosztályvezető elmondta, az egészségügyi dolgozók számára a sebészi maszk viselése kötelező, speciális maszkot pedig azoknak kötelező viselniük, akik koronavírus-osztályon dolgoznak, vagy koronavírusos beteggel érintkeznek.

Galgóczi Ágnestől azt is megtudtuk, hogy a járvány kitörése óta regisztrált koronavírusos betegek 4,66 százaléka egészségügyi dolgozó.

Szintén kérdésre válaszolva az NNK főosztályvezetője hangsúlyozta, továbbra sem javasolt a tömegrendezvényeken  – akár beltéri, akár kültéri – való részvétel, mivel ezeken nem adottak a biztonságos védekezés feltételei.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala