Nyolcéves úszó és törzsszurkoló kapott Fair Play-díjat a Fraditól

Startlap - Startlap
A sport az életben való helytállásra is tanít.

Első alkalommal adták át a Fradi Fair Play-díjakat, amelyeket Patlók Olivér, a klub nyolcéves úszója, valamint Kékesi József törzsszurkoló vehetett át a csütörtöki gálán.

A Fradi a hazai sportegyesületek közül elsőként 2017-ben létrehozta a klub fair play-bizottságát, amely hagyományteremtő céllal két kategóriában alapított díjat. “Az Igazi Zöld-fehér Hős” olyan ferencvárosi sportoló lehet, aki különleges sportemberi nagyságról tesz tanúbizonyságot, míg a “Fradi Szív” elismerésben olyan magánszemély, cég vagy szervezet részesülhet, aki, illetve amely a klub számára fontos társadalmi ügyben támogatja a Ferencváros törekvéseit.

A kilenctagú bizottság “Az Igazi Zöld-fehér Hős” elismerést első alkalommal Patlók Olivérnek ítélte oda. A klub nyolcéves úszója azzal érdemelte ki az elismerést, hogy egy beteg debreceni kisbarátja gyógyulásáért gyűjtést szervezett, illetve jótékonysági futásokon vesz részt. A kisfiú az emlékdíj mellett százezer forintos sportszervásárlási jutalmat vehetett át.

A “Fradi Szív” kategóriában elismert Kékesi József harminc éve rendszeres látogatója a Ferencváros kézilabda-, vízilabda-, valamint jégkorong-mérkőzéseinek. Kékesi József az emlékdíj mellett egy speciális, kifejezetten neki szóló kombinált Fradi-bérletet vehetett át, amellyel minden csapatsportág női és férfi mérkőzéseit megtekintheti.

Az ünnepségen Gyarmati Andrea, a bizottság elnöke arról beszélt, hogy a sport sok mindenre megtanítja az embert, többek között arra is, hogy valaki “a sportolói pályafutás után az életben is helytálljon”.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI – Illyés Tibor

Ez is érdekelhet

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

képcím

Ez is okozhat székrekedést a gyerekeknél

képcím

Ha már unod a hagyományos köreteket: pikáns pácban sült karfiol