Saját pártjára szavazott, mégis eltűnt a szavazata az Együtt politikusának

Startlap - Startlap
A választás.hu adatai szerint az Együtt egyetlen szavazatot sem kapott a körzetben.

Több mint 700 szavazókörben kiemelkedően magas az érvénytelen szavazatok száma.

Lövei Csaba (a fotón balra), az Együtt politikusa jelöltként indult volna Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es számú választókörzetében, de az utolsó pillanatban visszalépett. Viszont szavazatát egyértelműen a saját pártjára adta le Nyíregyháza 9-es szavazókörzetében, ő úgy gondolja, hogy politikusként ezt megfelelő helyre ikszelve és érvényesen meg tudta tenni. Azonban a választás.hu adatai szerint az Együtt egyetlen szavazatot sem kapott a körzetben – írta a 444-nek.

Lövei szerint a 80 %-os részvétel mellett legalább egy-két másik szavazatnak is kellene lennie az övén kívül a pártjára. Érdekesség, hogy egyéniben 9 érvénytelen voksot találtak, listánál pedig 23-at a szavazókörben.

 

Címlapfotó: MTI – Balázs Attila

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Minden ellenzéki párt Rokker Zsoltit támogatja a miskolci...

képcím

Nem a migránsozás miatt nyert kétharmaddal a Fidesz

képcím

Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés