Negyedik házassága hozta meg a boldogságot Reviczky Gábornak

Startlap - Startlap
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész ma 70 éves.

Reviczky Gábor rendhagyó élete önmagában megérne egy filmet. Négy feleség, megannyi színpadi, filmes és sorozat szerep, egyedülálló hang – ragyogó életpálya. Tatabányán született 1949. március 28-án, négyévesen egyedül horgászott, hétévesen dohányzott. A középiskolát szülővárosában kezdte, de Budapesten fejezte be, majd 1973-ban végezte el tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Friss diplomásként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál helyezkedett el, majd 1975-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1977–1978 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1978–79-ben a Kecskeméti Katona József Színház, 1979–1989 illetve 1991 és 2013 között a Vígszínház tagja. 1989–1991 között a Nemzeti Színházban szerepelt. 2012-ben Kossuth-díjat kapott. 2013-tól 2016-ig ismét a budapesti Nemzeti Színház tagjaként dolgozott. Ezt követően szabadúszóként tevékenykedik.

A színész jelenleg Ráckevén él negyedik feleségével, a húsz évvel fiatalabb Krisztinával, akivel 24 éve alkotnak egy párt. A két évtizedes korkülönbség sosem okozott nekik gondot, hiszen házasságuk irigylésre méltó. Arról, hogy mi a titka egy jó kapcsolatnak, így nyilatkozott a Borsnak adott egyik korábbi interjúban:

Ha azt az ember tudná, egyből rátalálna a társára. Nekem hál’ istennek negyedszerre sikerült. Az emberi természetben lehet a titok. Az biztos, hogy mindenkinek van egy társa, akivel azonos hullámhosszon mozognak.

Az utóbbi időben a TV képernyőn A mi kis falunk című sorozatban találkozhattunk vele, ahol a Pajkaszeg embe­reket is gyógyító állatorvosát ­játssza, óriási sikerrel:

A vidékről, a vidéki emberekről szól a sorozat, ez lehet a rendkívül nagy nézettség oka. Legjobb tudomásom szerint ennek van a legnagyobb nézettsége, még népszerű műsorokat is meg tudott verni

– mesélte a lapnak színész.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka