Négy éves lenne Ádám, akit az apja a negyedik emeletről dobott ki csecsemőkorában

Startlap - Startlap
Idén is megtartották az Angyalhír Emléksétát, amelyet Barbara, a gyermek édesanyja szervez meg minden évben.

-Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, és nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre.

-Az nem érdekelt, ha engem vert apu, de azt nem bírtam elviselni, amikor anyát bántotta.

-Veszekedni kezdtünk, én kértem, hogy engedjen elmenni, de ő lefogott, végigtolt a lakáson, szorongatta a nyakamat, lekényszerített a kanapéra, és fél kezére támaszkodva, teljes testsúlyával a mellemre nehézkedve megütött.

– Jaksity Kata ezekkel a szörnyű idézetekkel vezette fel a vasárnapi Angyalhír Emléksétát, amellyel a családon belüli erőszakra próbálják felhívni a figyelmet.

Az eseményt Seres Barbara szervezte meg évekkel ezelőtt, miután korábbi élettársa a negyedik emeleti körfolyosóról ledobta fiukat, Ádámot 2015. január 17-én. Ádám akkor csupán fél éves volt.

Barbara két évig boldogan élt párjával, ám miután Ádám megszületett 2014-ben, minden megváltozott. A férfi rendszeresen bántalmazta Barbarát, aki végül kisfiával együtt elköltözött, a láthatást ugyanakkor engedélyezte. A férfi decemberben azzal fenyegetőzött, hogy kidobja a babát az ablakon, s miután Barbara feljelentette, felfüggesztett börtönbüntetést kapott, igaz, a nő is azt hitte, a gyermek apukája nem gondolta komolyan, és az erőszak csak ellene irányul – írja a 168ora.hu. Csakhogy egy hónap múlva a férfi meglátogatta őket, és megtörtént a tragédia: ledobta a gyermeket a negyedik emeletről, aztán utána vetette magát, és mindketten meghaltak.

Barbara azóta minden évben megszervezi az emléksétát, amellyel a családon belüli erőszakra szeretné felhívni a figyelmet, illetve arra, hogy a hatóságok gyakran nem nyújtanak megfelelő segítséget a rászorulóknak.

“Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, és nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre.”“Az nem érdekelt, ha engem…

Közzétette: Kata Jaksity – 2018. június 10.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...