Nagyon veszélyes drog jelent meg Magyarországon

Startlap - Startlap
A pentilont nem lehet megkülönböztetni a "kristálytól", vagyis az MDMA-tól, viszont könnyedén túladagolható, és már több halálos áldozatot szedett.

A 24.hu értesülései szerint valószínűleg Magyarországra is jutott abból a veszélyes szerből, ami pont olyan, mint az MDMA, így annak mondva fut a piacon is. Az N-etil-pentilont (NEP) külleme, szaga és íze alapján nem lehet megkülönböztetni az MDMA-tól, csak éppen a NEP egy háromszor olyan erős, igen extrém hatásokkal járó szer, ami túladagolás esetén halált okozhat.

2016-ban Amerikában, majd 2017-ben Ausztráliában is nagy tételek fogytak a piacon a pentilonból, amit általában MDMA-ként árusítanak a mit sem sejtő fogyasztóknak, és több halálesettel egyértelműen összekapcsolták az új drogot. A NEP könnyedén túladagolható, ugyanis habár jóval erősebb hasonmásánál, hatása mégis kevésbé érezhető.

Pár nappal ezelőtt jelezte a Loop nevű civil szervezet, hogy a manchesteri Parklife fesztiválon is találtak NEP-et. A Loop egy nálunk ismeretlen szolgáltatást biztosít: letesztelik a fesztiválokon megforduló drogokat, hogy így tegyék biztonságosabbá a szerhasználatot, amit a tapasztalatok szerint lehetetlen megakadályozni.

Nem bírtam aludni, magamban beszéltem, olyan hangokat hallottam, amikről nem tudtam eldönteni, hogy csak az agyamban vannak-e

– így mesélt élményeiről egy rendszeres hazai szerhasználó, akinek beszámolója egybecseng a lap által megkérdezett többi itthoni kábítószer fogyasztóéval. Ezen felül álmatlanságot, remegést, csontfájdalmat, hányingert és koordinációs zavarokat is felsoroltak a magyar fogyasztók. Hogy tényleg NEP-ről van-e szó, az egyelőre nem bizonyított, de tüneteik mindenképpen arra utalnak, hogy igen.

Az MDMA, vagyis a 3,4-metiléndioxi-N-metil-amfetamin, amit sokan csak kristály néven ismernek, a feniletilamin- és amfetamin-származékok közé tartozik. Ez az ecstasyhoz igen hasonló pszichoaktív szer, ami eufórikus, és szorongásoldó hatásáról ismert, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ szerint a marihuána és az amfetamin után a harmadik legnépszerűbb „klasszikus” drog Magyarországon 2013 óta.

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Két magyar férfi szállíthatott hárommilliárd forintnyi heroint...

képcím

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Gödön