Nagy bajba kerülhet a Tesco karácsonykor - a vásárlók sem fognak örülni

Az áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érinti a vállalati döntés.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-12-03 10:46

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érintő újabb vállalati döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány, az árufeltöltői munkakörökben alkalmazott munkavállaló hagyhatja el a céget – tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásból.

A lap hétfői cikke szerint az átszervezés  során az eddig külön munkaköröknek számító friss árut, szárazárut, illetve a zöldségáru-termékeket polcokra rakodó árufeltöltők feladatait összevonják, helyette egy munkakör jön létre. Az új, úgynevezett áruházi munkatársi munkakörbe kerülő dolgozóknak ezután a napi munkavégzésük során az eddigi egy helyett mindhárom területen korlátlanul rendelkezésre kell állniuk, és nem a jogszabályban jelenleg szabályozott, évente 44 napot megengedő átirányítás mentén látják majd el a feladatokat. 

A  Magyar Idők a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-től nem kapott választ  az átszervezéssel kapcsolatos kérdésére. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a lapnak azt mondta,  őket sem a munkaadó, hanem a dolgozók értesítették a drasztikus lépésről, de később a cég képviselője is megerősítette, hogy a döntés megszületett. 

A vásárlók ihatják meg a levét

Mivel egyébként is kevés az áruházakban az árufeltöltő, akiknek jellemzően magas a túlóraszámuk, továbbá számottevő a fluktuáció a területen, a várhatóan nagyon erős decemberi forgalomban elbizonytalanítják az egész éves hajtásban mostanra kimerült dolgozókat – vélte Bubenkó Csaba. Mint mondta, a munkaköri átszervezés az általános dolgozói várakozások szerint újabb megterhelést jelent majd a meglévő munkatársaknak, ezért – mivel más, jobban fizető láncoknál is szükség van pluszmunkaerőre – többekben máris felmerült a kiszámíthatóság érdekében a munkahelyváltás gondolata. Szavai szerint a multiáruházak dolgozói ma már nincsenek úgy kiszolgáltatva a munkaerőpiacon, mint korábban, viszont a nyereségorientált kereskedelmi nagyvállalatok a megfelelő számú dolgozó nélkül a felgyorsult technikai fejlesztésekkel sem tudják majd ellátni a lakosságot.

 

(MTI)

Címkék:

munkaerőpiac Tesco

Mai nap hírei

Az Orbán-kormánynak is üzent Ferenc pápa

mfor.hu11 órája

Borús jóslat: ha nem lesz változás, lőttek a dunai hajózásnak

agrotrend.hu12 órája

Megszállták Észak-Olaszország városait az illegális bevándorlók

vasarnap.hu16 órája

Demi Moore őszintén elárulta, miért hullottak ki a fogai

joy.hu17 órája

Új igazolványt kaphat minden magyar: júliusban érkezik a hivatalos kártya

penzcentrum.hu17 órája

Fiola gólörömével halálra rémítette a magyar műsorközlőt

m4sport.hu17 órája

Alföldi Róbert és Karácsony Gergely készül valamire

168.hu18 órája

A briteknél beindult a harmadik hullám, Oroszországban is gyorsan terjed a delta variáns

444.hu20 órája