Mutatjuk, mennyivel drágul vasárnaptól a fővárosi taxizás

A taxisok ennél jóval magasabb emelést szerettek volna elérni.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-30 08:07

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta: az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke akkor megerősítette, a javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit. Közölte továbbá, hogy a tizenkét nagy budapesti fuvarszervező cégből csak egy nem értett egyet a tarifaemeléssel.

 

Címkék:

áremelkedés taxi

Mai nap hírei

Szoktál 40 fokon mosni? Nem éri meg, óriási hibát követsz el

femcafe.hu11 órája

Bevásárlólista a koronavírus-járvány második hullámára – mit vegyünk és mit ne?

agroinform.hu12 órája

A dánok Zalában ismerkednek a magyar valósággal

konyvesmagazin.hu13 órája

Visszaállították a schengeni belső határon a határellenőrzést

demokrata.hu13 órája

Járvány: újabb kormányfői vizit, mozgósítás, a teszt beszerzési ára az ötezret sem éri el

szabadeuropa.hu15 órája

Rengeteg net és korlátlan beszélgetés is elérhető a Vodafone új csomagjaihoz

mmonline.hu16 órája

Kivonulhat Európából a Facebook és az Instagram

gsmring.hu18 órája

Sharon Stone elárulta, ki csókol a legjobban Hollywoodban

joy.hu19 órája