Müller Cecília: Sikerült a robbanást megelőznünk

Startlap - Startlap
Lezajlott az operatív törzs szombati sajtótájékoztatója.

Müller Cecília a hazai, legújabb járványügyi számokkal kezdte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati sajtótájékoztatóját. Az elmúlt 24 óra hat áldozatára kitérve jelezte, mindannyiuknak krónikus betegsége is volt. Mint elmondta, már több, mint 19 ezer tesztet végeztek el a koronavírussal kapcsolatban.

Arról is szót ejtett, hogy ma éppen egy hónapja igazolták az első magyarországi eseteket, melyek a tisztifőorvos szerint két iráni diákkal kezdődtek. Úgy látja, megfelelő időben kellő intézkedések történtek, mint elmondta: “sikerült a robbanást megelőznünk”. A beköszöntő tavasszal véleménye szerint legyünk óvatosak, és tartsunk be minden szükséges intézkedést. 

Megemlítette, hogy a szociális intézetekben maradt a látogatási tilalom, valamint a kijárási tilalom és felvételi zárlat is. 

Újságírói kérdésre beszélt arról, hogy egy budapesti idősek otthonába valóban bejutott a vírus, több megbetegedés történt, kétszáz mintát vettek, és úgy látja, sikerült lokalizálni a megbetegedéseket.

Lakatos Tibor rendőrezredes kitért arra, hogy az önkormányzatok törvényi kötelezettsége az idősek gondozása, illetve beszélt arról is, hogy az álhírek jelentősen akadályozhatják a hatóságok megfelelő munkáját a nehéz időkben.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról a itt olvashatsz bővebben.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Esztergomi robbantás: másodpercek alatt történt a tragédia