Müller Cecília: Ismét engedélyezték az egynapos ellátásokat az egészségügyben

Startlap - Startlap
Az operatív törzs szerdai tájékoztatója.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elsőként Gál Kristóf, az ORFK szóvivője az elmúlt 24 óra járványhelyzettel kapcsolatos rendőrségi intézkedéseiről tájékoztatott.

A keddi járványügyi adatok ismertetését követően Müller Cecília arról számolt be, hogy Magyarországon továbbra is kedvezőnek tekinthető a helyzet: a gyógyultak száma nő, az aktív fertőzöttek száma pedig csökken. Hozzátette: a beoltottak száma már közel háromszorosa az aktív fertőzöttek számának, több mint 75 ezren pedig már a második oltásukat is megkapták.

Az országos tiszti főorvos elmondta, a Moderna-vakcinákat kedden már kiszállították az önkormányzatokhoz, így kezdődhet a háziorvosi praxisokban a 89 év felettiek oltása. Praxisonként 6 fő oltása az oltóhelyeken is lehetővé vált Pfizer-vakcinával, így összesen közel 40 ezer fő beoltását tervezik a következő napokban. Hagsúlyozta: akikre most nem kerül sor, azok is megkapják “a következő fordulóban” az oltást. Ennek dátuma egyelőre nem ismert.

Kedden 2×20 ezer fő beoltására elegendő Szputnyik V vakcina érkezett az országba – mondta el Müller Cecília, aki arról is beszámolt, hogy egy, az orvosszakmai körökben elismert Lancet folyóiratban megjelent cikk szerint a harmadik tesztfázis adatainak ismeretében kijelenthető, hogy az orosz vakcina biztonságos és 90% feletti a hatásossága.

A kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, a fül-orr-gégészeti és szájsebészeti beavatkozások kivételével az Emmi engedélyezte az úgynevezett egynapos ellátások visszavezetését az egészségügyi intézményekben. Az ellátásra előjegyzéssel kell jelentkezni, és a beavatkozás előtt 72 órával PCR-tesztet, majd a beavatkozás napján antigén gyorstesztet végeznek a pácienseken.

Milyen szankciókra számíthatnak azok a háziorvosok, akik nem vállalják a védőoltás beadását, és hány ilyen orvosról tudnak? Az újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, nem tud ilyen esetről, egy háziorvosi rendelő mindig is oltóhelyként működött.

A briten kívül mely mutáns vírust mutatták már ki Magyarországon? – hangzott el egy másik kérdés. Eddig 22 esetben mutatták ki itthon a brit mutánst, dél-afrikai és brazil mutánst egyelőre nem mutattak ki – válaszolta Müller Cecília.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala