Müller: A kínai és a magyar vakcina azonos technológiával készül

Startlap - Startlap
Az operatív törzs hétfői tájékoztatója.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása múlt heti, szombati második fokozatának életbe lépésével kapcsolatban pozitív tapasztalatokról számolt be. Mint elmondta, az ismét megnyílt kerthelyiségekben, teraszokon “tömegesen jelentek meg a szórakozni, kikapcsolódni vágyó honfitársaink”, de mind ők, mind a vendéglátóhelyek személyzete többségében betartotta a még érvényes védelmi intézkedéseket. Hozzátette: kirívó szabályszegést nem tapasztaltak, a többség a kijárási tilalom új szabályait is betartotta.

A rendőr alezredes elmondta: a differenciált rendőri intézkedésekre helyezték a hangsúlyt hétvégén, azaz a szabályszegőkkel szemben elsősorban figyelmeztetéssel éltek büntetés helyett. Vendéglátóüzlet bezárására nem került sor a hétvégén.

Kiss Róbert ismertette a 4 milliós beoltottsági szint eléréséhez kötött, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása harmadik fokozatának részleteit, erről korábban itt és itt is írtunk.

Müller Cecília arra hívta fel a figyelmet, hogy a szombaton beérkezett 600 ezer adag Sinopharm-vakcinát vasárnap hatalmas munkával sikerült kiszállítani a kórházi oltópontokra, és hamarosan a háziorvosok is megkapják a szállítmány rájuk eső részét. Azt is elárulta, hogy a kínai vakcinához hasonlóan a magyar oltóanyag is elölt vírust fog tartalmazni

Az online oltási időpontfoglalási eljárásról elmondta, a lehetőséget “nagy örömmel vette a magyar lakosság”. 

Az elmúlt 24 óra járványügyi adatainak felsorolását követően az országos tiszti főorvos a már Svájcban is azonosított, de Magyarországon még nem jelen lévő indiai vírusvariánssal kapcsolatban kijelentette: a szakemberek azt valószínűsítik, hogy a Magyarországon engedélyezett 5 féle vakcina mindegyike védelmet nyújt a variánssal szemben, de ezen a területen további vizsgálatokra is szükség van.

“Örülünk a felszabadult teraszon tartózkosdásnak, a baráti találkozásoknak”, de továbbra is felelősségel tartozunk egymás iránt, tartsuk be a még életben lévő korlátozásokat – hívta fel a figyelmet Müller Cecília. 

A szennyvízminták adattömege a legtöbb városban csökkenőben van, csupán Debrecenben mértek stagnálást – tájékoztatott a tiszti főorvos. 

Újságírói kérdések felolvasására ezúttal nem került sor a tájékoztatón.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala