Kiemelt Hírek 2017. október 29.

Mindenszentek ünnepén adnak hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok

Startlap Kiemelt Hírek 2017. október 29.
Az eseményre Budapesten, a Pozsonyi úti Református Templomban kerül sor.

November 1-én Hamar Zsolt vezényletével Gárdonyi Zoltán Dicsérő ének a 45. zsoltár verseire című műve és Brahms Német requiemje hangzik majd el a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén, melynek a budapesti Pozsonyi úti Református Templomban ad otthont.

Az esten közreműködik Balga Gabriella szoprán, Kálmándy Mihály bariton, a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az előadás azért is érdekes, mert idén ünnepeljük a reformáció évét.

Gárdonyi Zoltán a 45. zsoltár néhány versét zenésítette meg Károli Gáspár bibliafordítása alapján, a szimbólumokban gazdag bibliai szöveg egy menyegzőjét ülő ószövetségi király dicsérete, amely Jézus Krisztusra vonatkozik. 

Hamar Zsolt. Fotó: MTI
A Német requiem hét tétele gyönyörű logikával és filozofikus emelkedettséggel foglalja össze az ember gondolatait a halálról, a hit alapján állva, mindenféle felekezeti kötöttségtől mentesen. Brahms maga állította össze művei szövegét a Szentírás különböző könyveiből, felhasználva a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, prófétai könyveket, valamint két esetben a Biblia úgynevezett apokrif részeit is. Mindezekből olyan szöveg állt elő, amelyet a mű egy méltatója joggal nevezett inkább prédikációnak, mint requiemnek – írták a közleményben.

Forrás: MTI

Keresés az oldalon